A szerk.

Szeretetcsomag

A szerk.

„Van egy fennköltlelkű magyar asszony fenn a Várban, aki minden nap igyekszik egy könnyet letörölni, aki minden hétköznapot is a szeretet ünnepévé igyekszik varázsolni.” Sipőcz Jenő fővárosi polgármester hálálkodott e szavakkal Horthy Miklós nejének, miután a kormányzóné 2500 ún. szeretetcsomagot ajánlott föl az árvák javára.

Mindez 1932 karácsonya előtt történt a budapesti Erzsébet-árvaházban, amelynek növendékei az ünnep alkalmából „hálás hódolatukat fejezik ki a kormányzónénak, akit Szent Erzsébethez hasonlítanak”. „Végül az árvaház énekkarának karácsonyi éneke után a kormányzóné kiosztotta az árvák karácsonyi ajándékait és ezzel véget is ért ez a szép, sok szívvel rendezett ünnep, amely bizonyára a legteljesebb mértékben elérte célját: az árva gyermekeknek karácsonyi örömet szerezni” – írta örömkönnyek közt hajbókolva a Pesti Hírlap tudósítója.

Okkal gondolhatnánk, hogy ma már az efféle szövegeknek csak a történelmi szöveggyűjteményekben volna szabad felbukkanniuk az 1930-as évekbeli Magyarország szolgalelkűségre, képmutatásra és érzéketlenségre épülő rendszerének jellemző dokumentumaiként. De elég csak azt a múlt heti tudósítást végigolvasnunk, amely Novák Katalinnak a zánkai Erzsébet-táborban tett látogatásáról számol be, hogy a kilencven évvel ezelőtti árvák karácsonya jusson az eszünkbe.

A Veszprém megyei hírportál beszámolója szerint Novák arról beszélt, hogy az Erzsébet-táborokba olyan gyerekek mehetnek, „akik másként nem jutnának el a Balatonhoz”, majd együtt korcsolyázott és teázott velük. A gyerekek pedig „szép adventi, karácsonyi műsort” adtak elő.

Nem lenne mindezzel sok baj, ha a honi gyermekvédelem kedves, ám mellékes epizódja lenne, és nem vegytiszta propaganda. Novák célja ugyanis nem volt egyéb az önreprezentációnál, az ő „családbarát” imidzséhez illő hakninál, ami azonban visszafelé sült el, és inkább arról tanúskodott, hogy az állami gondoskodás kimerül pár nap kedvezményes táboroztatásban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.