A szerk.

A lék

A szerk.

Magyarország, hogy ne sodródjon céltalanul, más, drabálisabb vagy éppen nálánál csekélyebb súlyú nemzetektől ide-oda lökdösve, taszigálva, általuk orrba rúgva a nemzetek nagy közösségének folytonosan változó, sunyi áramlásoktól mozgatott s mindig veszélyes közegében, két szilárd ponthoz, két, a vad vizek fölé magasodó szirthez kötötte magát, s e két köteléktől reméli megőrizni önbizalmát s hangsúlyos jelenlétét az államéletét körbeölelő, zaklatott áramlásban.

Két, a jövőben óhatatlanul bekövetkező, nagy, globális horderejű eseményt látott meg, jószerivel egyedüliként, amelyek egyfajta – más nemzetek számára láthatatlan – igazodási pontként, világítótoronyként szolgálnak számára úgy belső életének, mint a külvilághoz fűződő kapcsolatainak szervezése, optimalizálása során. A jövőre vonatkozó biztos tudás, az előrelátás tudománya különösen fontos akkor, ha a haza sorsa a tét. És szerencsés az a nemzet, amely birtokában van ennek a tudásnak, alapuljon az akár az adatok, információk gondos elemzésén és feldolgozásán, a kompjuterek bizalmat ébresztő zümmögésén, akár a nemzet mindezeken túli képességein, a megérzésen, az intuíción, az ihleten – mely inkább gyakrabban, mint ritkán egyetlen ember, a nemzeti szubsztanciát a sejtjeiben és lelkében összegző vezető legjobb tulajdonsága!

Ez a két pont, ez a két jövőbeni esemény hazánk számára nem más, mint a) Donald Trump 2024-es győzelme az Egyesült Államok elnökségéért folytatott választási küzdelemben, és b) Oroszország katonai győzelme Ukrajna fölött (ami sajnálatos, vagy netán nem is annyira sajnálatos módon Ukrajna önálló állami létének, nemzeti alanyiságának erőteljes, a nulla felé tendáló redukciójával fog járni). „Lassan szembe kell nézni azzal a realitással, hogy az egyik oldalon van egy 138 milliós Oroszország, a másik oldalon pedig van egy harminc-egynéhánymilliós Ukrajna, amelyet ugyan az amerikaiak meg az angolok elég jól felszereltek fegyverzettel, … de azért a katonai realitások érvényre jutnak” – mondta Orbán Viktor idén júliusban. „Teljesen nyilvánvaló, hogy a háborút így nem lehet megnyerni. Az ukránok sosem nyernek háborút Oroszország ellen amerikai kiképzőtisztekkel meg fegyverekkel. Egész egyszerűen azért, mert az orosz hadseregnek aszimmetrikus fölénye van” – hangzott el a hírhedt tusnádfürdői beszédben. A Trump visszatérését gönnoló jóslatainak se szeri, se száma, s ugyancsak Tusnádfürdőn arról is beszélt, hogy kormányzása két jól elkülöníthető szakaszra, a 2024-ig tartóra, és az az után következőre oszlik majd.

Ehhez képest az elmúlt napokban a következőket kellett megélnünk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.