A szerk.

Letéve

A szerk.

Szakápolási központokban ápolnák a jövőben azokat az idős, állandó orvosi felügyeletre nem szoruló, ám az önálló életvitelre már csak segítséggel képes embereket, akikről eddig jobb híján a kórházak gondoskodtak.

A még csak törvényjavaslat formájában létező elképzelés főleg (bár nem kizárólag) a köznyelvben „elfekvőnek” nevezett krónikus ápolási osztályok ellátottjaira vonatkozna. E változtatással évtizedek óta bevett gyakorlat szűnne meg; egy olyan gyakorlat, amelyet egy időben nemcsak tudomásul vettek, de finanszírozási okok miatt nem is nagyon bántak a kórházak. Azzal persze mindenki tisztában volt, hogy az egészségügy a még nála is rosszabb helyzetben lévő szociális ellátórendszer feladatait veszi át az idősgondozás e hungarikumnak is méltán nevezhető fajtájával. Ahogyan azzal is, hogy ez a megoldás valójában senkinek sem jó: sem a leterhelt egészségügynek, sem azoknak, akiknek csak ez a lehetőség maradt életük utolsó szakaszára.

Az, hogy e problémát az egészségügy egyre mélyülő válsága idején végre kezelni kell, nem­igen vitatható. Még ha az „elfekvők” nem feltétlenül igényelték is szakápolók vagy orvosok tömegeinek a munkáját, a mára a rendszer működőképességét is veszélyeztető orvos- és szakszemélyzethiány miatt az egészségügyről muszáj leválasztani a kényszerűen vállalt szociális ellátást. Még akkor is, ha e változtatás legfeljebb a címke átragasztásával jár is csupán: a szakápolási központok nem kis része feltehetően a jelenlegi „elfekvők” helyén indul majd, legfeljebb az épületrész és a személyzet jogi státusa változik. S mivel az erre a szakmára is jellemző vészes munkaerőhiányra ismereteink szerint semmiféle kormányzati elképzelés nem tervez megoldást találni, egy nemrég elfogadott törvénymódosítás értelmében ezentúl a segítő családtagok is részt vehetnek majd az ellátásban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.