A szerk.

Letéve

A szerk.

Szakápolási központokban ápolnák a jövőben azokat az idős, állandó orvosi felügyeletre nem szoruló, ám az önálló életvitelre már csak segítséggel képes embereket, akikről eddig jobb híján a kórházak gondoskodtak.

A még csak törvényjavaslat formájában létező elképzelés főleg (bár nem kizárólag) a köznyelvben „elfekvőnek” nevezett krónikus ápolási osztályok ellátottjaira vonatkozna. E változtatással évtizedek óta bevett gyakorlat szűnne meg; egy olyan gyakorlat, amelyet egy időben nemcsak tudomásul vettek, de finanszírozási okok miatt nem is nagyon bántak a kórházak. Azzal persze mindenki tisztában volt, hogy az egészségügy a még nála is rosszabb helyzetben lévő szociális ellátórendszer feladatait veszi át az idősgondozás e hungarikumnak is méltán nevezhető fajtájával. Ahogyan azzal is, hogy ez a megoldás valójában senkinek sem jó: sem a leterhelt egészségügynek, sem azoknak, akiknek csak ez a lehetőség maradt életük utolsó szakaszára.

Az, hogy e problémát az egészségügy egyre mélyülő válsága idején végre kezelni kell, nem­igen vitatható. Még ha az „elfekvők” nem feltétlenül igényelték is szakápolók vagy orvosok tömegeinek a munkáját, a mára a rendszer működőképességét is veszélyeztető orvos- és szakszemélyzethiány miatt az egészségügyről muszáj leválasztani a kényszerűen vállalt szociális ellátást. Még akkor is, ha e változtatás legfeljebb a címke átragasztásával jár is csupán: a szakápolási központok nem kis része feltehetően a jelenlegi „elfekvők” helyén indul majd, legfeljebb az épületrész és a személyzet jogi státusa változik. S mivel az erre a szakmára is jellemző vészes munkaerőhiányra ismereteink szerint semmiféle kormányzati elképzelés nem tervez megoldást találni, egy nemrég elfogadott törvénymódosítás értelmében ezentúl a segítő családtagok is részt vehetnek majd az ellátásban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.