A folyamat, amely Magyarországot mára a gazdasági, társadalmi és politikai összeomlás szélére sodorta, talán ezeknél is korábban, a Fidesz mint párt megfojtásával indult.
De hát a Fidesz nagyon is jelenvaló, mondhatjuk erre. Kádereinek akár középszintig is képes a hazai átlagnál jóval kellemesebb, biztos megélhetést nyújtani, messze a legtöbb helyi szervezettel rendelkezik, vannak kongresszusai meg mindenféle rendezvényei, indul és rendre nyer is a választásokon – már miért ne létezne?
Ez mind igaz, csakhogy a Fidesz mint párt semmiben nem hasonlít eleven, élő szerveződésre, működő politikai pártra. Az utolsó, igen halvány életjeleket 2006-ban produkálta, amikor a választási vereség után bizonytalan és gyorsan hamvába holt kísérlet történt Orbán leváltására. Az utódnak kiszemelt Áder János azonban pontosan látta, hogy ez már csak a kimúlt organizmus utórángása, és inkább a távoli, nyugodt EP-képviselőséget (majd a közeli köztársasági elnökséget) választotta a kíméletlen belharc és a biztos kudarc helyett. A Fidesz akkorra már a korlátlan hatalmú egyszemélyi vezető birtoka lett, amelyben semmiféle ellenállításnak helye nem volt – aki ilyenre vetemedett, az pillanatok alatt a pártsajtó (Hír Tv, Magyar Nemzet) célkeresztjébe került –, erről nem csak Áder, Pokorni, de egy sor nem politikus is mesélhetne.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
