A szerk.

A Fidesz fejfájára

A szerk.

Mikor kezdődött az 1990 utáni magyarországi demokrácia romlása? Amikor 2010-ben alkotmányozó többséget szerezve Orbán fokozatosan felszámolta vagy kiüresítette a köztársasági berendezkedés garanciáit és intézményeit? A választásokról rendelkező szabályok átírásakor, ami gyakorlatilag ellehetetlenítette a többpárti versengésen alapuló parlamentáris váltógazdálkodást? Vagy a rezsim alaptörvényének negyedik módosításakor, amikor az országgyűlési többség lényegében fölszámolta a hatalommegosztást?

A folyamat, amely Magyarországot mára a gazdasági, társadalmi és politikai összeomlás szélére sodorta, talán ezeknél is korábban, a Fidesz mint párt megfojtásával indult.

De hát a Fidesz nagyon is jelenvaló, mondhatjuk erre. Kádereinek akár középszintig is képes a hazai átlagnál jóval kellemesebb, biztos megélhetést nyújtani, messze a legtöbb helyi szervezettel rendelkezik, vannak kongresszusai meg mindenféle rendezvényei, indul és rendre nyer is a választásokon – már  miért ne létezne?

Ez mind igaz, csakhogy a Fidesz mint párt semmiben nem hasonlít eleven, élő szerveződésre, működő politikai pártra. Az utolsó, igen halvány életjeleket 2006-ban produkálta, amikor a választási vereség után bizonytalan és gyorsan hamvába holt kísérlet történt Orbán leváltására. Az utódnak kiszemelt Áder János azonban pontosan látta, hogy ez már csak a kimúlt organizmus utórángása, és inkább a távoli, nyugodt EP-képviselőséget (majd a közeli köztársasági elnökséget) választotta a kíméletlen belharc és a biztos kudarc helyett. A Fidesz akkorra már a korlátlan hatalmú egyszemélyi vezető birtoka lett, amelyben semmiféle ellenállításnak helye nem volt – aki ilyenre vetemedett, az pillanatok alatt a pártsajtó (Hír Tv, Magyar Nemzet) célkeresztjébe került –, erről nem csak Áder, Pokorni, de egy sor nem politikus is mesélhetne.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.