A szerk.

Donnerwetter nochmal!

A szerk.

Jó pár nappal ezelőtt, de már az Olaf Scholz német kancellárnál tett látogatása után monumentális interjút adott Orbán Viktor a Budapester Zeitung nevű magyarországi német nyelvű kétheti lapnak. De olyat, amilyet azelőtt, az ún. enyhülés kezdete vagy mondjuk Willy Brandt óta sose, egy magyar kormányfő se. 

Csak pislogunk mi is – és hogy a németeknél mennyire tele lehet a nadrágocska (die Höschen), abba jobb bele se gondolni. Nagyon be lett nekik olvasva.

Ott kezdődött, hogy a kormányfő útban Scholz feltételezett tartózkodási helye felé áttanulmányozta a szövetségi kormány programját, és… ne tudják meg. Hogy elképedt, az enyhe kifejezés. „Azt egy világ választja el a miénktől!” És bár a különbség mibenlétét nem boncolgatta tovább az interjúalany, ez csak a kezdet volt. A hivatalos német politika ugyanis egyfajta magyarellenes frenézisben tobzódik mostanában. A főkolompos természetesen a kormányzó Szociáldemokrata Párt („a kancellárt is adó SPD ma a legmagyarellenesebb párt Európában”), de nehogy azt higgyék, hogy a többi sokkal különb lenne. „A CDU a saját útját járja, ami nem a mi utunk. Magyar szempontból a CDU ma már baloldali párt.” Az Európai Néppárt, az EPP pedig „baloldali pártcsalád”. Már „nem táplálunk reményeket” egyikkel kapcsolatban sem. És azzal se áltassa magát senki, hogy a bajor CSU egy fikarcnyival is különb lenne a fent soroltaknál. „Amit nagyon nehéz megértenünk.”

E szomorú tények méltóságteljes, férfiasan rezignált rögzítése mellett, azok mintegy kontrasztjaként, a kormányfő leszögezte azt is, hogy a régi barátság e semmivel ki nem érdemelt, egyoldalú felrúgása kizárólag a német politikusok műve (meg persze a német sajtóé), és a legkevésbé sincs szinkronban a két nép közti harmonikus viszonnyal. A magyarországi németek jól vannak, az óvodától az egyetemig tanulhatnak anyanyelvükön, a német gazdasági szereplők valóságos mennyországban érzik magukat. „Magyarországon nincs ellenérzés a németekkel szemben.” Pedig „Közép-Európában ritka az olyan ország, ahol a németek iránt több a pozitív, mint a negatív érzelem”. Ne is menjünk bele abba, hogy hány helyen utálják őket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.