Személyében magyar közjogi méltóság majdnem napra pontosan kilenc hónappal az orosz invázió kezdete után utazott először Kijivbe. És míg korábban a nagyvilág azon csodálkozott, hogy a 40 évig orosz megszállás alatt élő Magyarország vezetői miért nem demonstrálják szolidaritásukat Ukrajnával egy kijivi utazással, mint valamennyi hasonló közelmúltú kelet-európai és baltikumi sorstársuk, addig ma már csak legyintenek. Orbán országát ugyanis az orosz birodalmi törekvések támogatójának és csatlósának, az európai közösség árulójának tartják. Sőt annál is rosszabbnak: amorális kufárnak, aki a másik élethalálharcát a „nemzeti érdekeire” hivatkozva – valójában az uralkodó és a klientúrája túléléséért – alku tárgyává, zsarolási eszközzé silányítja. Ezt ma már mindenki, de tényleg mindenki látja – nem véletlen, hogy újabban Orbán is kénytelen ezzel szemben védekezni. Lapzártánk napján válaszolta például a finn NATO-csatlakozás ratifikációja miatt aggódó finn miniszterelnöknek azt, hogy „barátok közt” fölösleges azon aggódni, hogy ő a finn tagság kérdését összekötné az Európai Unió által visszatartott 3500 milliárd forint ügyével.
Innen nézve Novák Katalin utazása értelmezhető egyfajta kármentésként is, mint ahogyan eddigi háborús tárgyú megszólalásai is – azok ugyanis közelebb állnak az európai, mint a magyar kormányzati állásponthoz. Csakhogy – és ezzel az ukránok éppúgy tisztában vannak, mint a németek, a franciák vagy a hottentották – Novák Katalin súlytalan tényező a magyar belpolitikában, ugyanúgy része Orbán európai pávatáncának, mint mondjuk a vélt szalonképessége miatt az uniós pénzekért Brüsszelbe küldött Navracsics Tibor.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
