A szerk.

Ki pápább a pápánál?

A szerk.

Róma messze van. Székesfehérvártól különösen. Persze, mi nincs messze Székesfehérvártól? A kérdés ugyan költői, mégis lenne egy tippünk.

Szerencsére a fenti megállapítás nem csupán szűk földrajzi szempontok szerint értelmezhető, hanem spirituálisan is. A katolikus világ központja most valamiért messzibbnek tűnik a magyar katolikus egyház és államiság e koronázó bástyájától. A Magyar Katolikus Egyház momentán piszok messze áll a Vatikántól, s ez már csak azért sem mindegy, mert híven tükrözi országunk szélsebes távolodását Európától. S ez nem a mi megfigyelésünk (még ha meg is egyezik azzal), hanem a kedves honi katolikus egyház szíves közlése. Már ha adekvátnak fogadjuk el (s ugyan mi okunk lenne az ellenkezőjére) a mondott egyház egyik szerfelett reprezentatív figurájának minapi megnyilatkozását. Spányi Antal egyházmegyei püspök, ráadásul a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója, ilyetén kiszerelésében tehát nyugodtan titulálható minden egyes szava a Magyar Katolikus Egyház hivatalos hangjának.

A Magyar Katolikus Egyház pedig azt mondja nevezett címeres főhang messze zengő, mélybarna baritonján, hogy nem az számít, hogy ki kezdte a háborút (tudniillik azt, amelynek nyitányaként Oroszország lerohanta Ukrajnát), hanem az számít, hogy legyen inkább béke. Ne adjon senki fegyvert a védekező Ukrajnának, mert azzal csak a háborút tartja fenn (a vonatkozó szó szerinti idézeteket megtalálják a Népszavában, már azok, akiknek van gyomruk hozzá). Mert a verekedő gyerekeknél sem azt kell nézni, hogy ki adta az első pofont…

Oké, Spányi püspök a Mindenható embere, azt mondja, amit nyilván a Jóisten diktál az ő lelkinek. S ebbéli mondandójában a szentatyára sem átall hivatkozni. De álljunk csak meg egy szóra! Nem valahonnan máshonnan ismerős ez a szöveg? Biztosan az atyaisten vagy a pápa mond ilyeneket? Nem halljuk ezt nap mint nap mástól? Álságos felvetés: dehogynem. A Magyar Katolikus Egyház becses hangja ugyanis egy az egyben méltóztatta felböfögni a kormánypropagandát, Orbán Viktor péntek reggeli kinyilatkoztatásait, fullajtárjainak mindennapos papagájbeszédét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.