A vizit régi barátjánál, Orbán Viktornál négy nappal azután vált esedékessé, hogy Dodikot Bosznia-Hercegovina bírósága jogerősen is egy év szabadságvesztésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte az ország alkotmányának megsértése miatt; ennek következtében a formális logika szabályai szerint ő ma már tulajdonképpen nem is a Republika Srpska (RS) államfője, ellenben meg kéne kezdenie börtönbüntetésének letöltését.
Életének és művének még a legelnagyoltabb felskicceléséhez először is azt idézzük emlékezetünkbe, hogy az RS nem önálló, szuverén állam, hanem Bosznia-Hercegovina Köztársaság egyik alkotóeleme. A másik ilyen „entitás” a Bosnyák–Horvát Föderáció, mely az RS-hez hasonlóan széles körű önkormányzatiságot élvez; ezek ketten alkotják magát Bosznia-Hercegovina Köztársaságot, mely egyfajta szövetségi államként lebeg a két autonóm országrész fölött, s azokhoz hasonlóan önálló parlamenttel, kormánnyal, államapparátussal, igazságszolgáltatással rendelkezik. Bosznia-Hercegovina már csak emiatt is a világ legbonyolultabb államszerkezetű országa lehet – a helyzetet csak súlyosbítják a szövetségi államban alkalmazandó etnikai kvóták, valamint a Föderáción belüli, ugyancsak területi, valójában etnikai alapú, a bosnyák–horvát megosztottságot szentesítő helyi autonómiák.
Nem kétséges, ez a berendezkedés nem különösképpen kedvez annak, hogy Bosznia-Hercegovina, annak részei vagy egésze nyugodt, békés politikai életet éljen, és zökkenőmentesen lássa el mindazokat a funkciókat és feladatokat, amelyek elvégzését bármely államtól annak polgárai joggal várhatják el. De nem is véletlenül lett Bosznia-Hercegovina ilyen, szinte lehetetlenül komplikált ország. Az 1991 és 1995 közötti jugoszláviai háborúkat lezáró, híres daytoni egyezmény célja nem csak az volt, hogy a további harci cselekményeket végleg megakadályozza (ami valójában az 1995 nyarára a szerb területszerző agresszióval szinte teljes mértékben védtelenné váló bosnyák lakosság megmentése miatt volt fontos), hanem az is, hogy megőrizze Bosznia-Hercegovina állam egységét. A boszniai háború, precízebben: az akkor függetlenné váló Bosznia-Hercegovina ellen 1992 tavaszán meginduló, a belgrádi szerb vezetés által szervezett és támogatott, és nagyrészt a boszniai szerb politikai és katonai struktúrák által végrehajtott agresszió (melyhez később betársult Zágráb, illetve a bosznia-hercegovinai horvátok kvázi-állama is) célja éppenséggel Bosznia-Hercegovina felosztása, és ily módon állami létének felszámolása volt. Ezt a daytoni egyezmény – és leginkább az Egyesült Államok, amely a rendezés spiritus movense volt – nem fogadhatta el. Részben morális okokból – elég rosszul festett volna egy olyan béke, amely a háborús bűnöket és a katonai területszerzést honorálja –, részben nyilván tágabb geopolitikai megfontolásokból. De Dayton szerzői úgy gondolhatták, hogy ha Szerbia és Horvátország legfőbb háborús céljukat nem is érhetik el, a Bosznia-Hercegovinán belül a szerb és a horvát populációnak juttatott széles körű autonómiák egyfajta pótlékként csillapíthatják, hovatovább kielégíthetik a nagyállami ambíciókat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
