Torgyán Józsefet politikai pályafutása méltatlanná teszi a köztársasági elnökségre; és ezt a kisgazda béközéptõl eltekintve nem is nagyon vitatja senki. Polt Pétert viszont eddigi tevékenysége alapján nem lehet alkalmatlannak tekinteni a legfõbb ügyészségre.
Pontosabban: mi nem tudjuk, hogy Polt Péter a legjobb jelölt-e, és ezt most ország-világ elõtt be is ismerjük. Azt viszont határozottan állítjuk, hogy egyrészt a személyével szembeni ellenzéki ellenérvek igen gyenge lábakon állnak, másrészt a jelölése ürügyén szárba szökkent politikai baszkódás olyan hangulatot teremt körülötte, amely a munkáját, ha õ lesz a legfõbb ügyész, jó elõre megnehezíti. (A parlament lapzártánk után szavaz Györgyi Kálmán utódjáról.)
Polt Péter öt éve általános helyettese az állampolgári jogok országgyûlési biztosának. Ez alatt az idő alatt lényegében a semmibõl kellett megteremtenie neki és fõnökének, Gönczöl Katalinnak egy mûködõ intézményt, sokszor igen mostoha körülmények között; elegendõ felidézni például a Fidesz-kormány által betervezett forrásmegvonást, amely már-már az ombudsmani hivatal létét kérdõjelezte meg. A hivatal ezzel együtt a törvényesség egyik legfõbb őre lett. Nyilván nem Polt Péter szándékai ellenére.
Polt az általa vizsgált, nagyobb nyilvánosságot is kapott ügyekben szakmailag érvényes és koherens jogi látásmódról tanúskodó ajánlásokat tett. Minthogy szerkesztőségünkban nulla számú gyakorló jogász mûködik, e következtetést a munkáját értékelõ korabeli kommentárok alapján vontuk le. De ha ez nem is lenne elég, Polt értelmezése valamennyi, a figyelem középpontjába került ügyben visszaigazolta laikus jogérzékünket, és megfelelt annak, amit a magunkfajta liberális izék a jogállamiságról gondolni bírnak. Vagyis hogy az írott törvények mindannyiunkra vonatkoznak; hogy nincsenek eleve bûnösök; hogy a hatalom nem élhet vissza erejével, mert kordában tartják a rá nézve is kötelezõ szabályok. Nem Polt Péteren múlott, hogy a rendőrség rumi rendteremtését követõen elmaradt a felelõsségre vonás (1995 októberében a helyi rambók lelõttek egy kényszergyógykezelt beteget; Polt indokolatlannak tartotta a beavatkozást), és ahhoz is volt benne kurázsi, hogy a Palotás cégei ellen folytatott APEH-vizsgálatok alatt figyelmeztesse az adóhivatalt: a csak az APEH-ben tárolt adatok újságoknak való átadása az ellenõrzések lezárulta elõtt "alkotmányos visszásság", mint ahogyan aggályos az olyasfajta APEH-elnöki megnyilatkozás is, miszerint a hivatal vezetõje lemond, ha a Palotással szembeni revízió eredménytelen lesz. Polt a törvény betűjébõl indult ki, noha az úgynevezett társadalmi elvárásoknak nyilván jobban megfelelt volna a "minden politikus lopik" elve szerint csûrni-csavarni a dolgokat egyrészt; másrészt meg hát Palotás sem nevezhetõ éppen a Fidesz házicicájának.
Lehet, hogy ezek és az ehhez hasonló dolgok nem predesztinálják Poltot a legfõbb ügyészi székre, lehet, hogy szakmailag mindez kevés, tényleg nem tudjuk. Az ellenzék érveitõl mindenesetre nem lettünk okosabbak. És az meg fix, hogy a mégoly finoman (vagy nem is olyan finoman) előadott Fidesz-bérencezésbe egyáltalán nem kellett volna belemenni. Tett-e valamit Polt, ami politikai elfogultságra utalt volna? Az, hogy a laktanyai agyhártyagyulladások idején az ott uralkodó viszonyok miatt (teljes joggal) lebarmolta a honvédséget, aligha minősíthető annak. Hát akkor? Polt Péter politikai elfogultsága A, B és C konkrét ügyekben a napnál is világosabb, így ezért meg azért alkalmatlan, a viszontlátásra. Volt ilyen érvelés? Nem volt ilyen érvelés.
Akkor meg mirõl beszélünk?
Polt Péter hat évvel ezelõtt nyíltan vállalta politikai elkötelezettségét: 1994-ben a Fidesz 17. képviselõjelöltje volt az országos listán, és épphogy nem került be az Országgyûlésbe (a 16. Tirts Tamás még becsúszott). 1995 júniusában 294-20 arányban megválasztották az állampolgári jogok országgyûlési biztosa helyettesének, azóta nem Fidesz-tag, és a mai napig nem értesültünk róla, hogy munkáját volt párttagsága befolyásolta volna.
Ha a volt koalíció ténykedését a Györgyi Kálmán utódlása kapcsán kifejtett erõfeszítései alapján ítélnénk meg, a kép több mint lehangoló lenne. Az MSZP-nek és az SZDSZ-nek a jelek szerint csak egy dolog volt fontos: bemosni a Fidesznek. Kapóra jött ehhez a koalícióban rendre levegõnek nézett MDF önálló jelölése: legyen az õ emberük a mi emberünk is. Más magyarázatot nemigen találunk. Ha a Polttal szembeni ellenzéki kifogások valóban kimerülnek abban, amit eddig megismertünk, akkor az MSZP és az SZDSZ nyugodtan mondhatott volna igent a személyére. Ebben az esetben a - nagy valószínûséggel - leendõ legfõbb ügyész sem annak tudatában kezdene munkájához, hogy megválasztásához Csurka Istvánék szavazatai kellettek. (Ámbár hétfõi lapzártánkkor úgy tudni, az MDF mégis õt támogatja.) Ráadásul az ügyészségnek a közeljövõben több, politikailag kényes ügyben is el kell járnia, a szertelen cégvásárló Ibrahim ugrik be hirtelen, vagy Lajos, az áfák gyámola, esetleg Attila, ki tán kardját kereste a Tisza menti telkeken. És jobb lett volna, ha a szervezet vezetõje az ellenzék támogatását bírva láthatott volna munkához: legyalulni ráértek volna akkor is, ha - mint Koritár Lajos május közepén idény eleji formáról - a legfõbb ügyész politikai elfogultságról tesz tanúbizonyságot.
A Fidesz persze nem maradt adósa az ellenzéknek: rögtön pártállami reflexekrõl kezdtek papolni. Márpedig az ilyen vehemens és nívótlan "baráti" pártkirohanások nemigen növelik a független közjogi poszt iránti bizalmat.
Feltéve, ha nem eleve az a cél, hogy a legfőbb ügyésszel szembeni politikai bizalmatlanságot jó elõre megalapozzák. Itt is, ott is. És a végeredményt tekintve legfeljebb enyhítõ körülmény lehet az, hogy ki lõtt vissza.
A Narancs honlapját a Hungary.Network üzemelteti.
