Miközben az Erzsébet téren két éve egy reménytelen gödör körül araszolgat a forgalom, pár kilométerre onnét túl vannak az első kapavágáson, és minden bizonnyal fel is fogják építeni a világ egyetlen olyan nemzeti színházát, amelynek tervezőjét saját kollégái intézményesen kiközösítették. Itt élünk. Ha ez egy normális ország lenne normális kormánnyal, amelyik a valóságos problémák megoldásán való munkálkodás helyett (na jó, ne ragadtassuk el magunkat: mellett) nem álproblémák kreálásával foglalkozna, akkor nem kéne ilyen mondatokat leírni. Akkor az építészeknek nem kellene jogszabályokat és saját etikai kódexüket bogarászniuk, hogy megvédjék szakmájuk becsületét, hiszen az nem is lenne ilyen látványos ügyekkel, ennyire a világ szeme előtt megsértve. De látnunk kell: azzal, hogy szégyenpadra állítják maguk közül azt, aki ártatlanságot mímelve kokettált a hatalommal, csak a veszett fejsze nyele után kapdosnak. Siklós Máriát kiközösíthetik (ő föllebbez, közben épül az elátkozott ház, ami megjósolhatóan sem a főváros dísze, sem egy markáns építészeti gondolat megtestesítője, sem egy szimpla színházon túlmutató kulturális centrum nem lesz), de a lényegen nem változtathatnak. Korábban kellett volna ébredniük. És nem is csupán az etikai eljárást kellett volna hamarabb tető alá hozniuk az épület engedélyezési procedúrájánál, hanem akkor kellett volna karakánnak lenniük a hatalommal szemben és szolidárisnak pályázati nyertes kollégájukkal, Bán Ferenccel, amikor az Erzsébet térre kitették a stoptáblát. Persze Nemzeti Színházat a fővárosban csak a kormányzat építhet. Ám ha a kormányzat valami rögeszméből kifolyólag egyrészt ostobán cselekszik (leállíttat egy megkezdett munkát), másrészt törvénysértő és etikátlan lépésre készül (meg akarja kerülni az ilyen esetekben kötelező pályáztatást), meg lehet tagadni a közreműködést. Az építésztársadalom nem ezt tette. Megalkuvó kompromisszumot kötött, beadta a derekát, amikor belement abba, hogy legyen meghívásos pályázat. Mikor aztán kiderült, hogy kollektíven átvágták őket, a szekerce után kaptak, hogy megismertessék a számukra elérhető egyetlen nyakkal, a Siklós Máriáéval. Ezt elbaltázták.
Figyelmébe ajánljuk
Erőltetett párhuzamok
Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).
Dermedt kapcsolatok
Huszonöt év – ez lehet elképesztően sok, de nem annyira hosszú idő is. Attól függ, honnan nézzük.
Prokrusztész-ágy
A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).
Felelős nélkül
Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.
Érzések és emlékek
A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).
Mozgó falak
Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.
Mahler-liturgia
„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.
Akkor és most
Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.
Magyar-ukrán "kémjátszma": Orbán még közelebb lökte Magyarországot a szakadékhoz
Gyurcsány abbahagyta
Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.
