Miközben az Erzsébet téren két éve egy reménytelen gödör körül araszolgat a forgalom, pár kilométerre onnét túl vannak az első kapavágáson, és minden bizonnyal fel is fogják építeni a világ egyetlen olyan nemzeti színházát, amelynek tervezőjét saját kollégái intézményesen kiközösítették. Itt élünk. Ha ez egy normális ország lenne normális kormánnyal, amelyik a valóságos problémák megoldásán való munkálkodás helyett (na jó, ne ragadtassuk el magunkat: mellett) nem álproblémák kreálásával foglalkozna, akkor nem kéne ilyen mondatokat leírni. Akkor az építészeknek nem kellene jogszabályokat és saját etikai kódexüket bogarászniuk, hogy megvédjék szakmájuk becsületét, hiszen az nem is lenne ilyen látványos ügyekkel, ennyire a világ szeme előtt megsértve. De látnunk kell: azzal, hogy szégyenpadra állítják maguk közül azt, aki ártatlanságot mímelve kokettált a hatalommal, csak a veszett fejsze nyele után kapdosnak. Siklós Máriát kiközösíthetik (ő föllebbez, közben épül az elátkozott ház, ami megjósolhatóan sem a főváros dísze, sem egy markáns építészeti gondolat megtestesítője, sem egy szimpla színházon túlmutató kulturális centrum nem lesz), de a lényegen nem változtathatnak. Korábban kellett volna ébredniük. És nem is csupán az etikai eljárást kellett volna hamarabb tető alá hozniuk az épület engedélyezési procedúrájánál, hanem akkor kellett volna karakánnak lenniük a hatalommal szemben és szolidárisnak pályázati nyertes kollégájukkal, Bán Ferenccel, amikor az Erzsébet térre kitették a stoptáblát. Persze Nemzeti Színházat a fővárosban csak a kormányzat építhet. Ám ha a kormányzat valami rögeszméből kifolyólag egyrészt ostobán cselekszik (leállíttat egy megkezdett munkát), másrészt törvénysértő és etikátlan lépésre készül (meg akarja kerülni az ilyen esetekben kötelező pályáztatást), meg lehet tagadni a közreműködést. Az építésztársadalom nem ezt tette. Megalkuvó kompromisszumot kötött, beadta a derekát, amikor belement abba, hogy legyen meghívásos pályázat. Mikor aztán kiderült, hogy kollektíven átvágták őket, a szekerce után kaptak, hogy megismertessék a számukra elérhető egyetlen nyakkal, a Siklós Máriáéval. Ezt elbaltázták.
Figyelmébe ajánljuk
A saját határain túl
Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.
Az űr az úr
Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.
Férgek és fűzfapoéták
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan abban, ahogy a filmipar figyelme (újra) a teljesíthetetlen szépségideálok felé fordult.
Pincebogarak lázadása
Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szakágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.
Luxusszivacsok
A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.
Égen, földön, vízen
Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.
Visszaszámlálás
A Ne csak nézd! című pályázatot a Freeszfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.
„Mint a pókháló”
Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.
Nem a pénz számít
Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyarország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.
„A kínai tudás”
Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.
Szarvashiba
Négy fogorvosi rendelő kialakítására írt ki pályázatot Szarvas önkormányzata 300 millió forint értékben. Az öt jelentkezőből kettőnél meghökkentő azonosságokat észleltek a bírálók. És egyeztek a lakcímek is.
Lélekvesztőtől a tengerjáróig
Betegség miatt visszavonul a minisztériumi munkától Farkas Sándor, aki a dolgozók által is megbecsült téeszelnökből lett fideszes politikus. Már miniszterhelyettes volt, amikor egyetlen civil munkahelye, ahol 47 év alatt gyakornokból tulajdonos lett, Mészáros Lőrincé lett.