Miközben az Erzsébet téren két éve egy reménytelen gödör körül araszolgat a forgalom, pár kilométerre onnét túl vannak az első kapavágáson, és minden bizonnyal fel is fogják építeni a világ egyetlen olyan nemzeti színházát, amelynek tervezőjét saját kollégái intézményesen kiközösítették. Itt élünk. Ha ez egy normális ország lenne normális kormánnyal, amelyik a valóságos problémák megoldásán való munkálkodás helyett (na jó, ne ragadtassuk el magunkat: mellett) nem álproblémák kreálásával foglalkozna, akkor nem kéne ilyen mondatokat leírni. Akkor az építészeknek nem kellene jogszabályokat és saját etikai kódexüket bogarászniuk, hogy megvédjék szakmájuk becsületét, hiszen az nem is lenne ilyen látványos ügyekkel, ennyire a világ szeme előtt megsértve. De látnunk kell: azzal, hogy szégyenpadra állítják maguk közül azt, aki ártatlanságot mímelve kokettált a hatalommal, csak a veszett fejsze nyele után kapdosnak. Siklós Máriát kiközösíthetik (ő föllebbez, közben épül az elátkozott ház, ami megjósolhatóan sem a főváros dísze, sem egy markáns építészeti gondolat megtestesítője, sem egy szimpla színházon túlmutató kulturális centrum nem lesz), de a lényegen nem változtathatnak. Korábban kellett volna ébredniük. És nem is csupán az etikai eljárást kellett volna hamarabb tető alá hozniuk az épület engedélyezési procedúrájánál, hanem akkor kellett volna karakánnak lenniük a hatalommal szemben és szolidárisnak pályázati nyertes kollégájukkal, Bán Ferenccel, amikor az Erzsébet térre kitették a stoptáblát. Persze Nemzeti Színházat a fővárosban csak a kormányzat építhet. Ám ha a kormányzat valami rögeszméből kifolyólag egyrészt ostobán cselekszik (leállíttat egy megkezdett munkát), másrészt törvénysértő és etikátlan lépésre készül (meg akarja kerülni az ilyen esetekben kötelező pályáztatást), meg lehet tagadni a közreműködést. Az építésztársadalom nem ezt tette. Megalkuvó kompromisszumot kötött, beadta a derekát, amikor belement abba, hogy legyen meghívásos pályázat. Mikor aztán kiderült, hogy kollektíven átvágták őket, a szekerce után kaptak, hogy megismertessék a számukra elérhető egyetlen nyakkal, a Siklós Máriáéval. Ezt elbaltázták.
Figyelmébe ajánljuk
1956 Szentesen: nem lőttek egymásra, hiszen régen együtt fociztak
Bár kiadták a tűzparancsot, 1956 őszén Szentesen véráldozat nélkül zajlott le a forradalom, ez a katonákon túl még sok emberen múlt. A gimnázium azonban számontart egy mártírt, aki Veszprémben tanított, és akiért özvegye 32 éven át járt ki a 301-es parcellához.
A béketárgyalás, ami meg sem történt
De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.
„A Péter azt mondta: ne féljetek. Én már nem félek” – tiszás aktivisták között Püspökladányban és Hajdúszoboszlón
Buzizás és újságosztás a piacon, nyomor a fürdőváros szélén. Hajdú-Bihar megyét elérte a változás szele, sokan kárhoztatják a Fideszt. Megnéztük a választókörzetet, ahol azt beszélik, Ruszin-Szendi Romulusz indulhat a Tisza jelöltjeként.
Fél disznó
A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?
Ketten a gombolyagok közt
Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépéseit viszi színre.
Kinek nevét párás üvegre írták
- - turcsányi -
Hogy Alfred Hitchcock életműve – különös tekintettel az ún. nagy műveire – hogyan öregedett, az nyilván hitviták terepe.
Dinnyék közt a gyökér
Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.
Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával
- Simonyi Balázs

