Tartalom

MaNcs 32. évf. 13. sz. (2020-03-26)

Egotrip

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Durvahangolás

Most, a koronavírus-járvány eszkalálódása idején nincs lehetőség a károkat enyhítő gazdaságpolitikai intézkedések finomhangolására: soha nem látott, „durva”, hatásvizsgálatok nélkül meghirdetett döntésekről értesülünk nap mint nap.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A rendszer ellenében

Orbán Viktor és csapata sosem tudott kormányozni, ezt a közoktatásban történtek is híven mutatják, ismét és sokadjára. (Ahogyan mutatják az egészségügyben, az államigazgatásban történtek is. Ismét, sokadjára.)

A szerk.

A szerk.

Mint a tűztől

Ilyen járványos időkben az információhiánynak vagy a rosszul informáltságnak súlyos következményei lehetnek, ezért fontos előrebocsátanunk néhány tudnivalót a helyes karanténhasználat tárgyában. Először is az önkéntes otthoni karantén az nem igazi karantén, az csak afféle játék karantén, belemegyek (mit megyek, vonulok) és kivonulok belőle, amikor tetszik – adott esetben egész a parlamentig. Ahogy ezt B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselő is csinálta hétfőn.

Publicisztika

Schilling Árpád

Publicisztika

Húzd meg magad!

Járványnapló

Varsóban dolgoztam, a Teatr Powszechnyben, amikor fordulóponthoz érkezett az európai járvány. A lengyel kormány óvintézkedéseket vezetett be, aggasztó hírek érkeztek a vírus terjedéséről, a fertőzöttek számának növekedéséről, végül úgy döntöttek, hogy a határt is lezárják.

Külpol

Az Európai Unió és a járványkezelés

Külpol

„Minden eszközt megvizsgálunk”

Sorra érik a kritikák az EU-t és az intézményeit: a bizottság eszköztelen, csupán látszatintézkedéseket tesz, nem bír a tagállamokkal. Sokan attól is tartanak, hogy a járványra rámehet az egész unió. Megnéztük, mit tehet jelen helyzetben a szervezet.

Így áll most a Huawei-ügy

Külpol

Kínai nagy fül

Milyen vádakkal néz szembe és mivel védekezik a kínai óriáscég? Egy régi-új fejezet a kínai–amerikai kereskedelmi háborúban.

Belpol

A járványhelyzetben is semmibe veszi az ellenzéket a kormány

Belpol

A teljhatalom vonzásában

Ha a fideszes kétharmad jövő héten megszavazza a felhatalmazási törvényt, a veszélyhelyzet idején formálisan is megszűnik az Országgyűlés ellenőrzése a kormány felett. Számos járványügyi intézkedéshez meg lehetett volna nyerni az ellenzék támogatását, de Orbán inkább a konfrontációt választotta.

A kórházak helyzete koronavírus idején

Belpol

Lassú felfejlődés

Gőzerővel zajlanak az átszervezések a magyarországi kórházakban, hogy minél több szabad kapacitás legyen, amikor Magyarországon is berobban a járvány. Lapzártánkkor úgy tűnik, ez utóbbi napok kérdése, és az egészségügyi rendszer állapota alapján van ok az aggodalomra.

Könyv

Interjú

Könyv

„Egyszer kiteszem a pontot”

Jo Nesbø író

Eddigi mérlege: 12 Harry Hole-kötet, 23 millió eladott példány több mint 40 nyelven és akkor még a gyerekkönyveket, az egyéb thrillereket és a megfilmesítéseket nem is számoltuk. A skandináv krimik norvég csúcstartójából telefonon igyekeztünk kiszedni, mennyi van még hátra a világhírű nyomozó eseteiből.

Sorköz

Járványnapló

Sorköz

Székely Csaba: Pincér a városházáról

Rengetegen osztják meg azokat a szép itáliai videókat, ahol vidám olaszok gyűlnek ki erkélyekre, ablakokba, és gitárokkal, dobokkal, tangóharmonikákkal – hogy tartsák egymásban a lelket – rázendítenek egy népszerű dalra. 

Zene

Lemez

Zene

Thy Catafalque: Naiv

Kátai Tamás címbe foglalt coming outja, miszerint a naiv művészek szellemi rokonának tartja magát, nem okozott meglepetést. Kátai autodidakta, aki egyedül, a számítógépe segítségével rakja össze a lemezeit, mégis olyan beláthatatlan világokat teremtő, kozmikus zene születik, amely világviszonylatban is egyedülálló

Zene

Eurovíziós Dalfesztivál: földrajz, politika és tinglitangli

A koronavírus az Eurovíziós Dalfesztivál idei holland rendezőit is meghátrálásra kényszerítette, pedig a nagyszabású televíziós esemény még soha nem maradt el, de létezésének 64 éve alatt számos nemzeti villongás kísérte. Magyarország többször is kivonta magát a versenyből.

Lemez

Zene

Képzelt Város: Samizdat

Számtalan példát lehetne mondani, amikor egy zenekar angolul kezd dalokat írni, majd egy-két szárnypróbálgatós album után fokozatosan az anyanyelvük felé fordulnak. De az már sokkal ritkább, hogy a folyamat fordítva zajlik le.

Lemez

Zene

Peter Björn and John: Endless Dream

A legtöbben a Young Folks című fütyülős slágerről ismerik a zenekart, amelynek tagjai: Peter Morén énekes-gitáros, Björn Yttling basszusgitáros-producer és John Eriksson dobos kereken 20 éve zúdítanak ránk keser­édes indie-pop-rock dalokat.

Interaktív
Gasztro

étel, kihordó

Gasztro

Mákos Guba

Lapzártánk idején a járvány miatt délután 3-ig tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek, de teljes zárlatot is elrendelhetnek hamarosan. Marad az ételfutár. Az erre szakosodott szolgáltatók egyelőre szinte mindenhonnan szállítanak.

Lokál

Interjú

Lokál

„Na, az Budapest!”

Erő Zoltán főépítész Budapest múltjáról, jelenéről, jövőjéről

Építész, urbanista, számos olyan budapesti projekt ötletadója és végrehajtója, amelyek az elmúlt 25 évben szeretett fővárosunk épített örökségének megőrzését célozták. Januárban kapta meg főépítészi megbízását: még a békeidőben kérdeztük arról, milyen szerinte az ideális Budapest.

Lélek

Szécsi Noémi

Lélek

Mit tanultunk a 20. századi háborúkból?

Csakis a családanya gyötrő kötelességtudata bírt rá, hogy belevessem magam a Mester utcai kisbolt forgatagába egy szigorító rendelkezés utáni vasárnapon. Az összes kosár már a nálam korábban ébredőknél, így a karomba gyűjtögettem az árut, feltéve, hogy a polchoz tudtam nyomakodni.

Tudomány

Tudomány

A koronavírus tesztjei: hogy működnek, mennyibe kerülnek?

Bár úgy tűnik, mintha a vírus messze előttünk járna, és az „emberiség” több lépés hátrányban, passzívan követné a történéseket, a diagnosztikus tesztek megjelenése példátlanul gyors volt – és ez feltehetően a védőoltás kifejlesztésével is így lesz. Most azt tisztázzuk, hogyan működnek ezek a tesztek, mennyibe kerülnek, és miért nincs belőlük elég ott, ahol többnek kéne lenni.

Mikrofilm

Film

Mikrofilm

Spenser az igazság nyomában

Spensernek nincs keresztneve, cserébe három hatalmas magánhekusi közhely (arany szív, kemény ököl, csalhatatlan erkölcsi iránytű) is társítható hozzá, meg az elmaradhatatlan bostoni környezet, melyet Parker változatos bőrszínű, etnikumú és nemi identitású alakokkal népesített be.

Dokumentumfilm

Mikrofilm

Everybody’s Everything

„Mi az a 27-esek klubja? / A 21-et sem érjük meg” – szól Juice próféciának is beillő dalszövege. És valóban: Juice ugyanúgy 21 éves korában halt meg, mint Lil Peep, ráadásul szintén gyógyszer-túladagolásban (a trió harmadik tagjaként XXXTentaciont szokás emlegetni).

Tévésorozat

Mikrofilm

Lázadás és megalkuvás, maradás és kivándorlás

Összeesküvés Amerika ellen

„Hát, így történik. Mindenki fél” – amikor e keserű szavak elhangzanak a newarki Levinék otthonában, már megérkezett a papír, hogy a családot deport… vagy­is áthelyezik vidékre. Kormányutasításra, munkáltatói igennel, az Ismerjék meg a zsidók a vidéki Amerikát nevű program keretében.

Tévésorozat

Mikrofilm

Avenue 5

Armando Iannucci a kaotikus, dokumentarista ihletésű politikai vígjátékok után a sci-fi felé fordult, de csak a környezet változott, a szatirikus hang maradt: egy brit minisztérium (The Thick of It) és az amerikai alelnöki iroda (Veep) után ezúttal egy sétaűrhajón követhetjük, ahogy az emberi inkompetencia miatt elszabadul a pokol.

Film

Mikrofilm

Az elrejtett túlélőcsomag végül tényleg jó szolgálatot tesz

Casey Affleck: Light of My Life

Látványosságok tekintetében jól áll(t) a hazai filmforgalmazás. Akciófilmes vonalon szinkronban vagyunk (voltunk) a nagyvilággal, a marveles cucli gyorsan-frissen rendelkezésére áll(t) mindazoknak, akik álmélkodni járnak moziba, izgatószer élvezőiként elzsibbadni az érzéki benyomásoktól. Aki viszont inkább filmeket nézne, az szélesebb és értékesebb kínálatot talál a letölthető tartalmak között. Ezek közé tartozik az alább tárgyalandó mű is.