A szerk.

Két tüntetés Magyarországon

Internetes tartalomgyártók egy csoportja szervezett tüntetést két héttel ezelőtt pénteken a Hősök terére. A rendezvényen nagyszámú érdeklődő, úgymond tüntető jelent meg, egyes becslések szerint 50 ezren voltak, mások 150 ezresre saccolták a tömeget, nem tudjuk pontosan, a számláló a mai napig pörög, s nem is fogja abbahagyni, míg egy új követőt, feliratkozót is fial. Tény viszont, ami tény, az utóbbi évek legnépesebb tiltakozó megmozdulásáról van szó.

Az utolsók

Már az első magyarázkodásuk is átlátszó és röhejes volt: az tudniillik, hogy Svédország NATO-tagsága miatt „vita van” a kormány és a Fidesz-frakció között. Volt ám ilyen vita Finnország ügyében is! Aztán amikor Törökország, amellyel a baráti magyar kormány együtt mozgott a két ország tagságának a blokkolásában, bejelentette, hogy a finnek részükről jöhetnek, Orbán is meggondolta magát.

A végtelen terelés

Hosszú futásukra mindig lehetett számítani, de ilyen hosszú meneküléssorozatot még nem látott a gyökhaza. A 444.hu-n február 2-án jelent meg, hogy kegyelmet kapott a bicskei árvaház pedofil erőszaktevő igazgatójának segítője. Novák Katalinnak, aki a kegyelmet kiadta, illetve Varga Juditnak, aki pedig azt ellenjegyezte, több mint egy hét kellett ahhoz, az önkéntességnek még a látszatát is messze elkerülve lemondjanak.

Magyar hang volt

„Ennek a darabnak a műfaja sem nem rock, sem nem opera, a műfaja az, hogy remekmű” – mondotta tavaly áprilisban, az Operaházban Szinetár Miklós az István, a király szimfonikus operaváltozatának (!) bemutatóján.

Úgy, ahogy a nagyok

A 2010 óta tartó tehetségtelen és ráadásul velejéig romlott kormányzás, amely során az új arisztokrácia mindenekelőtt azon ügyködik, hogy jobban éljen, mint négy vagy nyolc vagy most már 25 éve, az országnak felmérhetetlen károkat okozott.

Orbán európai végjátéka

Az Európai Tanács, az uniós tagállamok állam- és kormányfői a múlt csütörtökön egyhangú döntéssel módosították az EU költségvetését, és 50 milliárd euró támogatást szavaztak meg Ukrajnának a következő négy évre.

Módszerek

Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója és az FTC elnöke az egyik párttévében azon kesergett, hogy a magyar állam rossz példát mutat, amikor indok nélkül, hovatovább „jogellenesen” felbont egy szerződést, és így aztán hiába várja el állampolgáraitól a jogkövető magatartást, és ezért ő így aggódik a magyar hazáért és úgy az állam működéséért…

Jönnek a bérletesek

Az Építési és Közlekedési Minisztérium közvetlenül karácsony előtt az Index.hu-n szivárogtatta ki, hogy nem hosszabbítják meg azt a szerződést, amelyik biztosítja, hogy a főváros közigazgatási határain belül a BKK Budapest-bérletével igénybe lehet venni a MÁV és a Volán járatait is.