A szerk.

Magyarország borvirágos arca

A szerk.

Az egyik neves fővárosi koncerthelyszín a szervezőkkel mély egyetértésben éppen most (kedden délután) törölte projektjei közül egyik dédelgetett kedvencét, a rockzene honi veteránjainak hatalmas, összegző fellépését, ahol olyan sokat látott szakértők léptek volna fel, mint D. Nagy Lajos (Bikini), Vikidál Gyula (III/III.) vagy éppenséggel Nagy Feró (bulvársajtó).

A mély szomorúsággal bejelentett döntést a reájuk az utóbbi napokban szakadó gyűlölethullámmal indokolták. Mer’ báncsák őket, pedig a zene nem elválaszt, hanem összeköt. Jah. Arra persze mi sem gondoltunk, még álmunkban sem, hogy ne fogytak volna a jegyek. De az mégis csak meglepő, hogy ennyi nappal az esemény után még mindig a komplett magyar közélet, sajtóstul, egypártostul, kultúrástul a Nagy Feró művésznevű bulvárfigura október 23-án kibuggyant megnyilvánulásán eméssze magát. Tényleg megér ez ennyit?

Leginkább azért kérdéses ez, mert hát kicsoda is az említett művésznév viselője? Kossuth-díjas művész, akinek az ordót fialó érdemei egy cca. 45 évvel ezelőtti kurtácska időszakra datálhatók. (A kommunista rendszerben súlyos üldöztetést elszenvedő Beatrice zenekar 1978 és ’81 között működött, alig három esztendeig. 1977-ben Nagy Feró még azt énekelte, hogy „Gyere kislány, gyere, a diszkóklubban szól már a zene”. Igaz, ez alatt a pár szűk esztendő alatt annyira üldözték őket, hogy 1980-ban például az Omegával és az LGT-vel voltak kénytelenek országos turnéra menekülni, mely igyekezetüket dupla koncertlemez örökítette meg – oh, az a cudar Erdős Péter! Ám ez nyilván egy másik cikk tárgya: Magyarországon az a partizán, aki annak vallja magát.) Ezen túl a mondott művésznév leginkább arról híres, hogy az alsó polcos tabloid újságokba mond be néha kapitális marhaságokat, erősen aláhúzva minden alkalommal, hogy ő fideszes. A hatalom pedig vígan fényképezkedik vele; olykor nehéz eldönteni, hogy ki is dörgölőzik itt kihez, a kiérdemesült ripacs a húsos fazék őrzőihez, vagy a legitimitást Temu-celebekkel igazolni próbáló uzurpátorok őhozzá. Mindegy is, mondhatnánk, de nem mondjuk inkább, mert ez a leglényege ennek az aktuális felbolydulásnak is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.