A szerk.

Magyarország borvirágos arca

A szerk.

Az egyik neves fővárosi koncerthelyszín a szervezőkkel mély egyetértésben éppen most (kedden délután) törölte projektjei közül egyik dédelgetett kedvencét, a rockzene honi veteránjainak hatalmas, összegző fellépését, ahol olyan sokat látott szakértők léptek volna fel, mint D. Nagy Lajos (Bikini), Vikidál Gyula (III/III.) vagy éppenséggel Nagy Feró (bulvársajtó).

A mély szomorúsággal bejelentett döntést a reájuk az utóbbi napokban szakadó gyűlölethullámmal indokolták. Mer’ báncsák őket, pedig a zene nem elválaszt, hanem összeköt. Jah. Arra persze mi sem gondoltunk, még álmunkban sem, hogy ne fogytak volna a jegyek. De az mégis csak meglepő, hogy ennyi nappal az esemény után még mindig a komplett magyar közélet, sajtóstul, egypártostul, kultúrástul a Nagy Feró művésznevű bulvárfigura október 23-án kibuggyant megnyilvánulásán eméssze magát. Tényleg megér ez ennyit?

Leginkább azért kérdéses ez, mert hát kicsoda is az említett művésznév viselője? Kossuth-díjas művész, akinek az ordót fialó érdemei egy cca. 45 évvel ezelőtti kurtácska időszakra datálhatók. (A kommunista rendszerben súlyos üldöztetést elszenvedő Beatrice zenekar 1978 és ’81 között működött, alig három esztendeig. 1977-ben Nagy Feró még azt énekelte, hogy „Gyere kislány, gyere, a diszkóklubban szól már a zene”. Igaz, ez alatt a pár szűk esztendő alatt annyira üldözték őket, hogy 1980-ban például az Omegával és az LGT-vel voltak kénytelenek országos turnéra menekülni, mely igyekezetüket dupla koncertlemez örökítette meg – oh, az a cudar Erdős Péter! Ám ez nyilván egy másik cikk tárgya: Magyarországon az a partizán, aki annak vallja magát.) Ezen túl a mondott művésznév leginkább arról híres, hogy az alsó polcos tabloid újságokba mond be néha kapitális marhaságokat, erősen aláhúzva minden alkalommal, hogy ő fideszes. A hatalom pedig vígan fényképezkedik vele; olykor nehéz eldönteni, hogy ki is dörgölőzik itt kihez, a kiérdemesült ripacs a húsos fazék őrzőihez, vagy a legitimitást Temu-celebekkel igazolni próbáló uzurpátorok őhozzá. Mindegy is, mondhatnánk, de nem mondjuk inkább, mert ez a leglényege ennek az aktuális felbolydulásnak is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.