A mély szomorúsággal bejelentett döntést a reájuk az utóbbi napokban szakadó gyűlölethullámmal indokolták. Mer’ báncsák őket, pedig a zene nem elválaszt, hanem összeköt. Jah. Arra persze mi sem gondoltunk, még álmunkban sem, hogy ne fogytak volna a jegyek. De az mégis csak meglepő, hogy ennyi nappal az esemény után még mindig a komplett magyar közélet, sajtóstul, egypártostul, kultúrástul a Nagy Feró művésznevű bulvárfigura október 23-án kibuggyant megnyilvánulásán eméssze magát. Tényleg megér ez ennyit?
Leginkább azért kérdéses ez, mert hát kicsoda is az említett művésznév viselője? Kossuth-díjas művész, akinek az ordót fialó érdemei egy cca. 45 évvel ezelőtti kurtácska időszakra datálhatók. (A kommunista rendszerben súlyos üldöztetést elszenvedő Beatrice zenekar 1978 és ’81 között működött, alig három esztendeig. 1977-ben Nagy Feró még azt énekelte, hogy „Gyere kislány, gyere, a diszkóklubban szól már a zene”. Igaz, ez alatt a pár szűk esztendő alatt annyira üldözték őket, hogy 1980-ban például az Omegával és az LGT-vel voltak kénytelenek országos turnéra menekülni, mely igyekezetüket dupla koncertlemez örökítette meg – oh, az a cudar Erdős Péter! Ám ez nyilván egy másik cikk tárgya: Magyarországon az a partizán, aki annak vallja magát.) Ezen túl a mondott művésznév leginkább arról híres, hogy az alsó polcos tabloid újságokba mond be néha kapitális marhaságokat, erősen aláhúzva minden alkalommal, hogy ő fideszes. A hatalom pedig vígan fényképezkedik vele; olykor nehéz eldönteni, hogy ki is dörgölőzik itt kihez, a kiérdemesült ripacs a húsos fazék őrzőihez, vagy a legitimitást Temu-celebekkel igazolni próbáló uzurpátorok őhozzá. Mindegy is, mondhatnánk, de nem mondjuk inkább, mert ez a leglényege ennek az aktuális felbolydulásnak is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
