A szerk.

Hogy ne kelljen felmenni

A szerk.

„A pszichiáterem felmondott, mert elege lett az egészségügyből” – mondta egy férfi Magyar Péter országjárásának szolnoki állomásán, amikor a mikrofonhoz lépett, és félénken, de határozottan megkérdezte a Tisza Párt első emberét, mit tesznek majd azért, hogy a mentális betegséggel küzdők is segítséget kapjanak a magyar kórházakban.

Miközben Magyar a választ fogalmazta – arról beszélt, hogy a megoldás nem lesz könnyű, de biztosítaniuk kell az egészségügyi ellátórendszer megfelelő kereteit, amelyekben az orvosok segíteni és gyógyítani tudnak –, a férfi, több öngyilkossági kísérlettel és sikertelen terápiával a háta mögött, elsírta magát. „A pszichológusom csúnyán beszél velem, azt mondja, nem tudok viselkedni” – panaszolta a politikusnak, aki érthetően feszengett, de segíteni próbált: felajánlotta a stábja segítségét. Nem ez az első eset, hogy a Tisza Párt országjárásán az emberek a legmélyebb és legintimebb problémáikkal találták meg az ellenzéki vezetőt: egy anyuka sajátos nevelésű igényű gyerekének lehetőségeiről kérdezett, más az idős nagyszüleiért emelt szót, vagy a gyerekei iskoláztatása miatt aggódott.

Persze senki nem gondolhatja, hogy egy politikus vagy egy miniszterelnök-jelölt dolga, hogy megoldja egy pszichiátriai ellátásra szoruló sorsát. Ez az egészségügyi ellátórendszer feladata lenne, amellyel kapcsolatban a politikusnak csak annyi teendője van, hogy biztosítja a megfelelő struktúrát, a finanszírozást, majd hagyja dolgozni a szakembereket. Most nem ezt látjuk, hanem brutális központosításokat és állami obstrukciót, ami akadályoz minden szakmai és civil kezdeményezést.

A pszichiátria területén, amelyet a hozzá kapcsolódó megbélyegzettség is terhel, különösen súlyos a helyzet. Az egészségügyi államtitkár nemcsak ignorálja a szakma segélykiáltásait, hanem időről-időre földbe tapossa annak képviselőit. Pedig a kórházak akkor is működnének, ha Orbán Viktor nem masírozik a folyosókon díszkísérettel és zenei aláfestéssel, nem állítja szőnyeg szélére az orvosokat, s nem leckézteti az ápolókat; de a tűzoltáshoz, a mentőegységek kirajzásához meg a rendőrök cirkálásához nem kellene operatív törzs meg akcióterv. Az egyszeri polgárnak sem kellene azt éreznie, hogy a problémáját a legmagasabb szintre kell elvinnie ahhoz, hogy meghallgatást találjon.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.