A szerk.

Így bomlik

A szerk.

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

Ezt a folyamatot nemcsak az a bevett kommunikációs trükk magyarázza, hogy ha elképzelhetetlenül nagyot hazudsz, azt sokan talán igaznak fogják tekinteni, hanem elsősorban a hatalomnak, a totális kontrollnak az a mélyről jövő, normál ésszel nem is felfogható akarása, amely semmiféle korlátot nem hajlandó tudomásul venni.

E fékezhetetlen vágy terméke az az alternatív, vagy inkább Patyomkin-világ is, amelynek a hétköznapi valóságtól való egyre nagyobb távolságát a társadalom ma már sokkal jobban érzékeli, mint akár öt évvel ezelőtt is. Orbán Viktor beszédeinek évek óta vissza-visszatérő motívuma egyrészt a kánaáni Magyarország megteremtése, másrészt az ezt az emberfeletti munkát övező külföldi csodálat. Ilyenkor soha nem zavarja a szónokot és hallgatóságát az a tény, hogy minderről kizárólag Orbán Viktortól értesülhetünk.

A jelenség tehát, amellyel a magyar választóközönség manapság szembesül – és amelyet Magyar Péter közönséges választási csalásnak minősített –, vagyis a mesterséges intelligencia (MI) révén legyártott kamu Magyar Péter-videók és -kijelentések szerves és logikus folytatását jelentik a korábbi fideszes kampányoknak. Az újdonság mindössze annyi, hogy a csalás, a hazugság, a szabályok be nem tartása, a legelemibb erkölcsi korlát és gát tökéletes hiánya immár minden kétséget kizáróan látható, akár a legelvakultabb hívő számára is. Hiszen amikor a 4-es metró megépítését minden eszközzel akadályozó Fidesz a 2002-es választási veresége után hirtelen a négyes mellett ötös meg hatos metrót is be­ígért a fővárosnak a hónapokkal későbbi önkormányzati választás kampányában, azt mégiscsak a saját hús-vér jelöltjével mondatta el, és legalább ennyiben, ha maga az állítás ordas hazugság volt is, valami köze mégiscsak volt a való világhoz. Most már ennyi kapcsolódás sincs.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.