Belpol
Inkasszálta a NAV és a MÁK Iványiék pénzének 40 százalékát
Az egy százalékos felajánlásokból befolyt egymilliárd forintnak valamivel több, mint a fele érkezett csak meg a MET számlájára.
Pintér meneszti az onkológiai intézet főigazgatóját
Polgár Csaba Kásler Miklós távozása óta vezette az intézményt. A belügyminiszter nem indokolta a döntést.
Schadl vissza akarja szerezni lefoglalt értékeit
Úgy számolta, az autókért, kishajóért, ékszerekért 30 millió forintot kell fizetnie.
„A magyar történelem legnagyobb ingatlanmutyija” - Rákosrendezőről vitáztak a Fővárosi Közgyűlésben
A hosszas vitában egyedül a Fidesz képviselői vették védelmükbe a kormány ingatlaneladását. A Tisza a vitán részt vett, név szerinti szavazást kért, majd más okok miatt kivonult.
„Rákosdubajról” kezdeményez alternatív népszavazást a Momentum
Az előválasztáshoz hasonló, online és papír alapú véleménynyilvánítást terveznek.
Feljelentést tesz a polgármester a férges víz miatt
A szolgáltató és a kormányhivatal is a lakosságot hibáztatta, aztán a vízműnél együtt megnyitották a csapot, és abban a vízben is voltak nematodák.
Hazajött dolgozni a magyar egészségügyért, elfáradt
Szijjártó László ezután hetente egy napot a mosonmagyaróvári csecsemő- és gyermekosztályon, kettőt Hollandiában tölt munkával.
Tompos Márton: Gyalázatos munkát végzett Belgrádban a „mini-Dubaj” arab befektetője
A Momentum elnöke leomlott házfalról és sírkövekből kirakott térkőről osztott meg képeket.
Mészáros Lőrinc egyik cége ellen kezdeményezett eljárást az Integritás Hatóság
A gyanús árazással elnyert autós tenderek ügyében.
Republikon: 7 százalék az előnye a Tisza Pártnak a biztos pártválasztók körében
A felmérés szerint bár Magyar Péterék magabiztosan vezetnek, lassult a növekedés üteme.
Szijjártó: Rákosrendező fejlesztéséről minden megállapodás megszületett, további együttműködések jöhetnek az Emírségekkel
Karácsony Gergely szerint viszont ideje tájékoztatni a kormány üzletfeleit, hogy „mini-Dubaj, az nem lesz”.
A zuglói polgármester feljelenti Lázár minisztériumát a rákosrendezői szeméthelyzet miatt
A MÁV-hoz tartozó területen tűzveszélyt okoz az illegálisan lerakott hulladék.
Már két napja a kecskeméti repülőbázis parancsnoka volt, amikor szóltak neki erről
Kinevezése körülményeiről mesélt búcsúbeszédében a leköszönő parancsnok.