111 millió forintért ültet három fát az V. kerületi önkormányzat

  • narancs.hu
  • 2022. október 24.

Belpol

Nem csemetéket, hanem 20-30 éves fákat telepítenek, igen drága, ún. Stockholm-rendszerrel.

A Szomory Dezső teret élhetőbbé tételének céljából telepít három nagyméretű fát a terület fideszes belvárosi vezetése összesen nettó 111 millió forintot – írta meg  az rtl.hu.

A portál szerint Belváros-Lipótváros Önkormányzatának már a három fa 30 millió forintjába kerül , az ültetés további 30 millióba, a vízgépészet megújítása és az automata öntözőrendszer pedig 40 millióba kerül, míg a maradék összeg az egyéb építési, adminisztratív költségekre megy el.

Az extra méretű fák telepítése azért drága, mert az ún. Stockholm-rendszerrel akarják telepíteni, amelynek lényege, hogy a a fa gyökérzetét speciális vázrendszerbe helyezik, a talajt pedig úgy alakítják ki, hogy az garantálja a vízáteresztést, valamint a megfelelő levegőzést is. A Főkert tájékoztatása szerint azonban ez a módszer általában abban esetben éri meg, ha egész fasorokat ültetnek, épp azért mert az egy fára vetített költsége nagyon magas, egy fa esetén a módszer nem is gazdaságos.

Az V. kerületi beruházást a helyi ellenzék kritikával illette, szerintük ugyanis a jelenlegi gazdasági helyzetben jobb helye is lenne ennek az összegnek, ráadásuk az említett tér most sem csupasz, jelenleg is vanna fák rajta, igaz, kisebb méretűek. A beruházás előterjesztését azonban a kerület kormánypárti többségű bizottsága elfogadta, az rt.hu megkeresésére pedig közölték, hogy mindenképpen megvalósítják a beruházást, mert az „nem halasztható”. A sajtóosztály azt is megírta, hogy a 20-30 éves nagyméretű fákat már meg is rendelték.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.