119 helyen tanulnak konténerben a diákok

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 27.

Belpol

Mellár Tamás kérdezte meg Pintér Sándort írásban a pontos helyzetről.

Mellár Tamás országgyűlési képviselő Pintér Sándor belügyminisztert kérdezte írásban meg arról, összesen hány „konténerterem” van az országban, tehát hányszor kell a gyerekeknek a munkásszállókhoz hasonló ideiglenes konténerekben ülnie tanórákon különböző okokból. A 2022 óta az oktatásért is felelős Pintér természetesen nem válaszolt, de megtette azt helyette Rétvári Bence államtitkár.

A politikus némi körítéssel elárulta, hogy összesen 119 konténerterem van jelenleg használatban az országban.

Rétvári kiemelte, hogy ez az összes tanterem 0,23 százaléka, hangsúlyozta, hogy Budapest agglomerációjában például sokszor a megnövekedett gyerekszám miatt nem férnek el az iskolában, de jutott egy kis elmúltnyolcévezés is, emlékeztetve arra, hogy az MSZP-SZDSZ kormány 2010 előtt iskolákat zárt be.

Ez utóbbi azért is elegáns, mert Mellár Tamásnak semmi köze nem volt ahhoz a kormányhoz, amire Rétvári utal: az 1990-es években az MDF tagja volt, kilépése után pedig 2006-ban a pécsi önkormányzati választáson függetlenként, de a Fidesz támogatásával indult.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.