Rendkívüli bizottsági ülést kezdeményez az LMP az akkumulátorgyárak ügyében
Szijjártó Péter és Lantos Csaba mellett az akkumulátorszövetség képviselőit is meghallgatnák.
Szijjártó Péter és Lantos Csaba mellett az akkumulátorszövetség képviselőit is meghallgatnák.
A sokat bírált korlátozással az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs is foglalkozik majd.
Újabb telefonbeszélgetések szivárogtak ki.
A kormány még 2018-ban döntött az épület megvásárlásáról.
„Fiatalítás” ürügyén katonatisztek sorát menesztette a honvédelmi miniszter az elmúlt hetekben. Az állományban felháborodást, egy teljes korosztályban pedig félelmet keltett az intézkedés, amely ellentmond annak a bevett szemléletnek, hogy a hadsereg egy életen át gondoskodik a tagjairól.
A következő hat hónapra az állam kifizeti a dolgozók bérét, ami több mint 16 milliárd forint.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke a torkos borzot emlegeti az új internetes ügyintéző felület miatt.
Rétvári tagadta, hogy van kapcsolat a magyar és a kínai rendőrség között – de akkor miről tárgyalt Zsinka András és Wang Dejing?
Pető Attila az ítélet szerint zaklatta az egyház tagjait, amikor ügyének kezeléséről érdeklődött.