„A jogállam Magyarországon halott”

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója az új korrupcióellenes szervekről

A kormány eltaktikázta magát, emiatt sokkal komolyabb vállalásokat kell tennie az uniós támogatások folyósításáért. De lesz hatása az Integritás Hatóságnak vagy a bíróságok megerősítésének, életre kelthető-e a jogállam Magyarországon? Ligeti Miklós nem túl optimista.

Magyar Narancs: Örülünk annak, hogy az Európai Bizottság és a Tanács nekidurálta magát?

Ligeti Miklós: Ha 2012-ben történt volna mindez, sokkal jobban örülnénk, és Magyarország is sokkal élhetőbb ország lenne. Egy teljességgel elfoglalt közjogi térben és nagyobb részt leuralt piacon kezdett el rendet csinálni az Európai Bizottság, illetve annak hatására a magyar állam. Az egyik legnagyobb kérdés, hogy mindez végül mire elegendő. Magyarországon a hatalom birtokosai már azt is megengedhetik maguknak, hogy tisztességesen járjanak el.

MN: Tényleg megengedhetik maguknak?

LM: Sokkal kevesebbet kockáztatnak, mint tették volna ezt mondjuk öt-tíz évvel ezelőtt. Kézhez szoktatták a piaci szereplők egy részét, és megtalálták a modus vivendit a túl nagyokkal is. Az államhatalmi szektorban nincsenek ellenlábasok. Egyedül a bíróság áll még úgy, ahogy, a többi államhatalmi szerv az elmúlt években sajnos nem mutatott fogakat és karmokat. Az a kivétel, amikor egy-egy esetben mégiscsak kiderül, hogy tudnak nyomozni, vádat emelni, tényállást felderíteni, szankciót alkalmazni politikailag érzékeny ügyekben is. A gazdaság egyes területein már teljesen szükségtelen a versenyhivatali vizsgálat alól mentesíteni egy-egy cégfelvásárlást, összeolvadást, vagy mondjuk közbeszerzési eljárásban versenyszűkítő feltételeket alkalmazni, személyre szabni egy kiírást, mert már enélkül is nagyra nőttek a hatalom számára fontos baráti szereplők. Ezeknek sok területen alig vannak konkurenseik, akiket állami segédlettel vagy a szabályok hajlítgatásával ki kellene szorítani a versenyből. Az egyik első ilyen típusú gazdagodás az Elios-ügy volt: egyértelműen szükség volt arra, hogy rászabják a kiírást arra, akivel meg akarták nyeretni a projektet. Ma már egy Mészáros- vagy Szíjj-féle építőipari cégnek nincs szüksége arra, hogy adminisztratív vagy szabályozási eszközökkel letolják a pályáról a konkurenciát.

MN: Akkor ezek szerint igaza van az Integritás Hatóság frissen megválasztott elnökének, hogy nincs korrupció Magyarországon, csak korrupt emberek vannak?

LM: Nem tartom magam Bíró Ferenc-szakértőnek, és nem szeretném az ő szavait kommentálni. De ha teljes mértékben az lenne helytálló, amit ő mondott ebben a nyilatkozatban, akkor nem lenne Integritás Hatóság Magyarországon, az Európai Bizottság nem érezte volna fontosnak, hogy új hatósággal és új hatáskörök megfogalmazásával írja elő a fellépést a visszaélésekkel szemben. A korrupció emberi magatartás, ám ha a korrupció elleni küzdelmet arra szűkítjük, hogy az egyéni magatartásokat kiiktassuk, akkor tele lesznek a bűnügyi statisztikák korrupt kistisztviselőkkel, akik némi baksis ellenében engedélyeket adnak ki, vagy eltekintenek a bírságolástól, miközben a rendszer, amely működni hagyja vagy kitermeli őket, érintetlen marad.

MN: A Bizottság komoly igényeket fogalmazott meg az Integritás Hatóság működését illetően. Ezek nagyon részletekbe menő szabályozások – de mi garantálja azt, hogy a hatóság valóban el akarja végezni azt a munkát?

LM: A Bizottság és általában véve az Európai Unió hosszú időn keresztül nem akarta, vagy nem volt képes megtalálni, megérteni a Magyarországon zajló korrupciós és jogállami folyamatok eredőjét, és nem akarta látni, mi a megoldás. Általában megelégedett azzal, hogy léteznek azok a formák, azok a megoldások a magyar közjogi, politikai térben, amelyek megszokottak a nyugat-európai országokban. Tíz év kellett, mire a Bizottság és az uniós döntéshozók megértették, hogy Magyarországon ezek a megoldások, intézmények kiüresedtek. A rendkívül részletekbe menő mérföldkövekből, amelyek sokszor nem is kövek már, hanem kavicsok, úgy tűnik, a Bizottság megértette: a technikai nüanszokba elrejtett apró részletek azok, amelyek megváltoztatásával esetleg garantálni lehet, hogy valami megjavuljon a rég elromlott jogállamból. Sokkal egyszerűbb a dolga a Bizottságnak Lengyelországgal: ott csináltak egy fegyelmi testületet a felsőbb bíróságokra kiterjedő hatáskörrel, ami korábban nem volt. Egyszerű volt azt mondani, hogy szüntessék meg és kész. Magyarországon ilyen egy­értelmű, egyetlen mozdulattal megszüntethető és eredményre vezető intézkedés nem azonosítható, nagyon sok apró, pici lépésből kell összerakni azt a kirakóst, ami megoldhatja a problémákat. Sajnos, egyre kisebb az esélye annak, hogy a folyamat ténylegesen visszafordítható.