Az intézmény vezetése arra kéri az Országos Vérellátó dolgozóit, hogy ne viseljenek maszkot

  • narancs.hu
  • 2020. március 30.

Belpol

Az erről szóló levelet az OVSZ szakmai főigazgató-helyettese még március 12-én írta.

Nem viselhetnek szájmaszkot az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai, a szolgálat vezetése nem engedélyezi azt – derül ki abból a március 12-ei keltezésű levélből, amelyről a Magyar Hang hérfő este beszámolt.

Az OVSZ szakmai főigazgató-helyettese által aláírt levél indoklása szerint:

„A kórházakban, egészségügyi intézményekben alkalmazott szájmaszkok célja megakadályozni, hogy viselőjük ne terjessze tovább a vírusokat, baktériumokat, nem pedig az, hogy az egészséges embereket megóvja a fertőzésektől. Erre való tekintettel kollégáink nem viselnek szájmaszkot.”

A levélben szerepel az is, hogy a vérellátó tevékenysége a hazai egészségügyi ellátás egyik alapköve, és hogy a „szabályok betartásának fontosságát minden munkatársunk átérzi.”

A felhívás az OVSZ honlapján is olvasható, melynek tartalma megegyezik a dolgozóknak kiküldött levélben foglaltakkal, bár kifejezett tilalomról nem esik benne szó.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.