A 4-es metró állomásait tervező szakember lesz Budapest főépítésze

  • narancs.hu
  • 2020. január 24.

Belpol

Erő Zoltánnak a Liget-projektről és az atlétikai stadionról is megvan a véleménye.

2020 február 1-től Erő Zoltán építész, urbanista  Budapest új főépítésze – közölte honlapján a Fővárosi Önkormányzat.

Erő Zoltán a Palatium Stúdió Kft egyik alapítója, a Kortárs Építészeti Központ alapító kurátora. A nagy léptékű városfejlesztési és köztérfejlesztési projektek mellett hosszú évek óta foglalkozik történeti terek, épületek, városrészek építészeti revitalizációjával. A 2000-es évek elején Budapest városrehabilitációs programjában dolgozott és részt vett a városfejlesztési koncepció megalkotásában is. 2004 és 2014 között a budapesti 4-es metró építész generáltervezőjeként a tervezőhálózat irányításáért, az egységes építészeti koncepcióért volt felelős. A főváros építészeti arculatát alakító beruházás négy állomásának vezető tervezője.

false

„Megtiszteltetés, hogy Erő Zoltán Budapest új főépítészeként csatlakozik a csapatunkhoz. Tapasztalata, szakmai felkészültsége és kreativitása egyszerre lesz garancia a főváros építészeti értékeinek megóvására és egy bátor, innovatív városépítés megkezdésére” -mondta a kinevezésről Karácsony Gergely főpolgármester.

Az Index azt írja, hogy korábbi nyilatkozataiban Erő elutasította, hogy új épületeket húzzanak fel a Városligetben, viszont bírálta az atlétikai stadion Duna-parton történő megépítését is, amibe a főváros - feltételeinek a kormány által történő elfogadása után - végül is beleegyezett.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.