A beszélgetést Szombathy Pál újságíró moderálja, aki bemelegítésképpen a tavaszi Schiffer–TGM-vitát dobja be: TGM arra a kérdésre, hogy visszaadta-e az LMP-nek a szavazatát, viccesen azt feleli, hogy csak az egyiket, de elismeri, hogy abban a vitában Schiffernek volt igaza. Az LMP elnöke a korábbi levélváltás során azt írta, hogy a Jobbik azt a játékteret foglalja el ma Magyarországon, amit szerencsésebb országokban a radikális baloldal tesz meg. Szombathy arra volt kíváncsi, hogy az LMP-nek azóta sikerült-e beférkőzni erre a területre. Schiffer válasza: nem, hiszen ehhez sokkal több idő kell, mert ez hosszú folyamat. „A Jobbik azért erősödhetett meg, mert a rendszerváltás utáni állapotnak a nyomorát a demokratikus pártok szabadon hagyták” – mondja Schiffer. Az LMP társelnöke úgy véli, hogy a populista pártokat akkor lehet visszaszorítani, ha a különböző ellenzéki pártok nem csinálnak vitát például abból, hogy az a konstrukció, ami 1989-ben létrejött, az tökéletesen alkalmatlan volt-e a legalapvetőbb igazságtalanságok kezelésére vagy a közvagyon megvédésére. „Akik a Fidesszel szemben kormányoztak az elmúlt 25 évben, azok el sem ismerték ezeket a keserveket, innentől kezdve tálcán kínálták a Fidesznek a kétszer kétharmadot, illetve a szélsőjobb előretörését” – állítja Schiffer.
Miért nincs remény?
TGM a magyarországi polgári politikát két részre bontja, az egyik oldalon van a polgárellenes polgárpolitikát képviselő LMP, a másik oldalon pedig a Fidesz, ami polgárbarát polgárpolitikát űz. A filozófus szerint az LMP a magyar politika szfinxe, amelynek a karakteréről szerinte „szorgos kutatómunkát folytat maga a párt is”. „Majd az eredményről tudósítsatok, mielőtt hatalomra kerültök” – tréfálkozik, amit az LMP-szimpatizáns közönség hangos tapssal és nevetéssel kísér. Erre Schiffer első körben nem is kíván reagálni, csak annyit mond, hogy hagyják most már Krekó Pétert is szóhoz jutni.
| ||
A Political Capital elemzője tovább pörgeti a polgári párt témát; szerinte a Fidesz nem egy polgári réteg, hanem egy nemzeti burzsoázia megerősítésében érdekelt, egy szűk hatalmi elit jólétét szeretné biztosítani. Krekó úgy látja, ma nincs igazi bázisa a polgárságnak. Az elemző nem kárhoztatja a ’89 utáni intézménystruktúrát, sokkal inkább az intézményeket működtető személyek miatt tart ma ott az ország, ahol. „Bocsánat, de én nem hiszek olyan dajkamesékben, hogy vannak intézmények meg szabályok, amik jók, és jönnek rossz emberek, akik ezt elrontják” – reagál Schiffer. Szerinte sokkal fontosabb az a kérdés, hogy miért kerülnek rossz emberek a politika élére. Orbánt racionális szereplőnek nevezi, aki szerinte pontosan tudta, hogy mit tehet meg a magyar társadalommal anélkül, hogy csökkenne érdemben a népszerűsége. „Az a rendszer, amit 2010 után Orbán lebontott, arról az embereknek nem volt jó véleménye. Ezzel szembe kellene nézni” – véli Schiffer.
TGM szerint az alternatívának még az illúziója sincs meg, ezért passzívak az emberek és teljes a reménytelenség. „A kérdés az, hogy el lehet-e várni a magyaroktól, hogy koherens politikai cselekvéssel megváltoztassák az adott berendezkedést, amennyiben igazából nem reménykednek” – mondja a filozófus, majd hozzáteszi, hogy 1988 és 1991 között azért volt egy spontán mozgás, amit a reménység befolyásolt „Nem gondolom, hogy a magyar nép siralmas és szánalmas, csak szörnyű helyzetben van, és ebben a helyzetben rossz döntéseket hoz. Rossz döntéseket hozunk azért, mert nem látszik az alternatíva” – jellemzi a helyzetet TGM. Schiffer szerint a reménytelenség egyrészt onnan fakad, hogy a 80-as évek végére kiderült: csődöt mondtak azok az utópiák, amik korábban a kapitalizmus meghaladásáról szóltak. A másik okot a globális kapitalizmus természetéből eredezteti. „Az elnyomás fő biztosítéka itthon, hogy a saját finom eszközeivel lehetetlenné teszi saját maga alternatívájának a kidolgozását. Ez a rendszer olyan fogyasztói világot teremt, amiben le is szoktatja az embereket a reménykedésről, másrészt pedig a peremre szorítja az alternatív elgondolásokat.”
A király beszéde
Orbán Viktor tusnádfürdői beszédének Schiffer nem tulajdonít túl nagy jelentőséget. „Szokásos orbáni húzás volt, hogy mielőtt elmegy nyaralni, bedob egy kézigránátot az ablakon anélkül, hogy bármi eget rengető újdonságot mondana.” Ezzel szemben TGM attól tart, „hogy nem vesszük elég komolyan azt a politikai tragédiát, ami Magyarországon lezajlik, aminek erőteljes kijelentése volt ez a beszéd. Ami ebben kifejeződik, az mégiscsak megérdemli a legmerevebb szembenállást”, és szerinte egy ilyen szituációban „már tényleg kirajzolódnak a frontok”. Az ellenzékben egyébként nem látja a lehetőséget, a miskolci baloldali polgármester-jelölés után pedig úgy véli, hogy az ellenzékinek nevezett pártok jelentős része egész egyszerűen diszkvalifikálta magát ezekből a frontképződésekből. „Egész odáig megyek, hogy a jelenlegi pillanatban a parlamenti és az önkormányzati harcok és hatalmi átrendeződések, illetve az ezzel kapcsolatos spekulációk jelentősége relatív, hogy finoman fejezzem ki magam.” Az esetleges ellenzéki sikerekkel kapcsolatban eléggé borúlátó. Különösen a miskolcival szemben: „Mi volna ennek a sikernek az értéke, az üzenete, az előnye ennek a társadalomnak?” – teszi fel a kérdést.
| ||
Krekó Péter is nagy jelentőséget tulajdonít a Tusnádfürdőn elhangzottaknak: az emberi jogi civil szervezetek hajkurászása már tart egy ideje, de ezt egy nyílt politikai programmá megtenni, mint ahogy azt Putyin tette meg sok évvel ezelőtt, újdonság. Az elemző szerint eredményes lesz itthon is ez a program. Úgy látja, Orbán ezzel a beszéddel most már nyíltan nekiment a demokratikus berendezkedésnek, és jól érzi, hogy az ellenzék semmiféle fenyegetést nem jelent számára. „Ez több, mint egy politikai beszéd, ebből az egész ciklusnak a programja következik” – mondja Krekó.
Mi a feladat?
A vita végén Szombathy azt kérdezte Schiffertől: mit tehet egy ellenzéki politikus akkor, amikor a többi ellenzéki párt ennyire jelentéktelen? Schiffer „egyfajta villanygyújtást szeretne” a fejekben, mert a legfontosabb, hogy észrevegyék, hogy mi az, ami Orbánt hatalmon tartja. „Arról van szó, hogy az a rendszer, ami ’89 után kiépült, nem védte meg az országot az eladósodástól, a közvagyon kifosztásától, és nem védte meg családok tízezreit, százezreit az adósrabszolgaságtól. Amíg az ellenzéki stratégia arról szól, hogy mindent tagadjunk, amit a kormány mond, megtagadjuk a kormányoldal problémafelvetéseit, addig az ellenzék meg fog bukni. Észre kell venni, hogy azért tudott Orbán és a Jobbik is két egymás utáni választáson sikeres lenni, mert az ő valóságértelmezésük milliók valóságértelmezésével egybevág ma Magyarországon.” Schiffer szerint a baloldal abból indul ki, hogy amit Orbán mond, az maga a fasizmus és a demokrácia lerombolása, éppen ezért nem foglalkozik azzal, amit a miniszterelnök mond. Az LMP feladatát abban látja, hogy ne a Fidesz valóságértelmezésével vitatkozzon, mert azzal Schifferék történetesen egyetértenek. „A kérdés szerintem az, hogy az LMP ebből a valóságértelmezésből képes-e egy radikálisan más víziót felkínálni az országnak. Nekünk abban van Orbánnal vitánk, hogy ő az intézményi irányítás válságából egy olyan kiutat keres, ahol az uralomnak semmiféle korlátja nincsen.” Az LMP azt állítja, hogy az intézményi irányítás abban az esetben lehet hatékony, ha ezek az intézmények nem különböző gazdasági lobbicsoportok foglyai. Schiffer úgy véli, az orbáni utópiával szemben meg lehet hirdetni olyan politikai programot, ami az emberek és a közösségek felszabadításáról szól. Ennek első lépését az LMP társelnöke a helyi gazdaságok megerősítésében látja. „A részvételi demokrácia, amiről mi beszélünk, annak az a lényege, hogy vannak erős, öntudatos közösségek, de ennek a gazdasági alapjait is meg kell teremteni. Szerintem erről kell beszélnünk a következő években.”
