Új utakon a Freeszfe közösség

Partot értek

Belpol

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) újjáalakult hallgatói önkormányzata hagyományos érdekképviseletre készül, míg az intézményt elhagyók egyesületben folytatják tanáraikkal a munkát, azt remélve, hogy megmenthetik a diplomájukat.

Miután november elején a járványügyi intézkedéseknek engedve, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) közössége az egyetemfoglalás 71. napján véget vetett akciójának, a kormányzati önkénnyel levezényelt modellváltás ellen tiltakozók története újabb fordulóponthoz érkezett. A Vidnyánszky-féle vezetés új tanárok felvételét jelentette be – köztük a Hír Tv-s Velkovics Vilmost és a zaklatás eltussolásával vádolt Budapesti Operettszínházat igazgató Kiss-B. Atillát –, az ellenállás miatt is emblematikussá vált Ódry Színpadnak és a kollégiumnak helyet adó Vas utcai épületet bezárták, a képzésbe pedig bevonták a Duna Tv volt székházát. Továbbá az új vezetés minden ellenkező irányú kísérlete dacára az őszi fél­évet érvényesen lezárták.

A félév végével, február 19-én több mint 20 oktató adta be a felmondását, köztük Bagossy László, Báron György, Földényi F. László, Gigor Attila, Kárpáti Péter, Németh Gábor, Schulze Éva. Ekkor fejezték be az oktatók a hónapok óta tartó sztrájkjukat is, mert nem látták esélyét annak, hogy egyeztessenek követeléseikről a munkáltatóval – egyúttal azt is deklarálták, azon dolgoznak, hogy hatásosabb, érvényesebb eszközökkel folytassák az ellenállást. Ekkor lett nyilvános a hallgatók elvándorlása is: bár az SZFE új vezetése diadalmasan bejelentette, hogy az őszi és tavaszi félév között csak négy hallgató hagyta el az egyetemet, árulkodóbb számadat, hogy a teljes hallgatóság több mint ötöde, 86 hallgató halasztott, azaz passziváltatta a hallgatói jogviszonyát, és további 18 hallgató nyújtotta be átjelentkezési kérelmét más hazai felsőoktatási intézménybe. Ráadásul az SZFE sajátos tanrendjéből adódóan a passzív hallgatók visszacsatlakozására nincs biztosíték.

A közösség januárban kezdte el kidolgozni azt a platformot, ahol tanárok és diákok zavartalanul dolgozhatnak. A Freeszfe Egyesülettel terveik szerint egy autonóm alkotói közösség alapjait tették le, hogy demokratikus keretek között átmentsék a 155 éves egyetem szellemiségét, és hogy az SZFE-ről „a közelmúltban és a közeljövőben várhatóan elbocsátott és ott felmondani kényszerülő oktatók számára [ez a szervezet] lehetővé tegye azt is, hogy alternatív keretek közt folytassák a képzéseket hallgatóikkal”. Erre irányuló terveik egyelőre nem nyilvánosak, annyit tudni, hogy az egyesület nem indított el hazai akkreditációs folyamatot.

Ez csak a Mayflower

Egy darabig úgy tűnt, az egyesület otthonra talál az Erzsébetvárosban; nyílt pályázat útján nyerték el egy önkormányzati épület bérleti jogát, de február 16-án bejelentették: mivel a Molnár Antal Zeneiskola ügye miatt a bérleti jog kérdése „politikai fronttá” vált, elhagyják az épületet, jogukról lemondanak. „A Damjanich utcában elindult próbafolyamatokat átvittük máshova, de a járványügyi szigorítások miatt azóta ezeket berekesztettük. Ez nem változtat azon, hogy szükségünk van egy bázisra, ahol fórumokat tarthatunk, szervezhetjük az alkotóművészeti tevékenységünket, vizsgafilmeket, előadásokat hozhatunk létre, bemutathatjuk a nagyközönségnek a munkáinkat. Több épületet megnéztünk, amit megpályázhatnánk, zajlanak tárgyalások, de legközelebb áprilisban születhet döntés. Célunk, hogy amint a járványügyi szabályozások engedik, minél hamarabb beköltözhessünk” – mondja Csató Kata, a Freeszfe Egyesület elnökségi tagja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.