A Kopp Mária Intézet szelektíven viszonyul a számokhoz

  • narancs.hu
  • 2024. május 5.

Belpol

Szelektíven értékeli a családokat, anyákat a Kopp Mária Intézet. Szerintük minden fantasztikus és csodás, naná, hiszen nem írtak sem a születésszámról, sem a családi pótlékról.

A Kopp Mária Intézet felmérése szerint a magyarok 96 százaléka felköszönti az édesanyját anyák napján, 91 százalék úgy nyilatkozott, hogy jó a kapcsolata az édesanyjával, amit bizonyít, hogy tízből nyolcan napi rendszerességgel beszélnek vele. Ez kedves. Az intézet szerint Magyarországon mind a családokban, mind az állam részéről elismerésben részesülnek az édesanyák. Ez pedig megmosolyogtató.

 Állítását persze igyekszik számokkal is alátámasztani az intézet. Magyarországon 3,13 millió anya él, akik életük során összesen 6,22 millió gyermeknek adtak életet, azaz a magyarországi anyáknak átlagosan két gyermekük van. 2011-hez képest az átlagos gyermekszám a 20-35 éves anyai korosztályban kissé növekedett (1,67-ről 1,72-re), miközben a 45-49 éves anyák körében most 10 ezerrel több a nagycsaládos, azaz a három vagy több gyermeket nevelő édesanya, mint 2011-ben. Hogy mit akar ezzel az adatsorral az intézet, nem világos.

Főleg úgy, hogy az alábbi adatok is hozzáférhetők: tavaly 85 200 gyerek született Magyarországon. Amióta a KSH méri az adatot - 1900 óta - soha nem született ilyen kevés baba. A termékenységi arányszám, amely 2011-ben mért mélypontja után - ekkor 1,23 volt a mutató, vagyis a szülőképes korú nőkre ennyi baba jutott - emelkedni kezdett, a 2021-ben mért 1,59 után csökkenni kezdett és 2023-ban 1,51 volt. Vagyis nem sikerült átütő sikert elérni a gyerekvállalási kedv növelésében, a trend sajnálatos módon megfordult, bármit is állít a Fidesz, a KDNP vagy sugall a Kopp Mária Intézet.

Ennek fényében az intézet azon állítása, amely szerint Magyarország a családpolitikáját az édesanyákra alapozza, és az ő igényeikhez igazodik az intézkedések jelentős része már-már kacagtató lenne, ha nem volna ez egyúttal felháborító is. Az intézet szerint az anyaság és a gyermeknevelés elismerését fejezik ki az anyáknak járó adókedvezmények (négygyermekes és 30 év alatti anyák szja-mentessége), a csecsemőgondozási díj összegének a korábbi fizetés száz százalékára emelése, a gyed extra, a diákhitel-tartozások elengedése, a munkaerőpiaci kedvezmények (részmunkaidős kedvezmények és pótszabadságok), ahogy a Nők 40 is, amely a nagymamák lehetőségeit bővíti. Azt nem teszik hozzá, hogy a családi pótlék összege 2008 óta egy forinttal nem emelkedett, a családi adókedvezmény értéke pedig annak bevezetése óta töredékére esett, hiszen egy gyerek után ugyanúgy 10 ezer forint, három gyerek után pedig 99 ezer forint jár, mint 2011-ben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.