A kormány legfontosabb feladata? Tényleg?

  • narancs.hu
  • 2017. december 11.

Belpol

Az új évet is sorosozással akarják kezdeni. Csak dolgozni ne kelljen.

Rogán Antal az Országgyűlés igazságügyi bizottságán tartott épp beszámolót, és ha már így esett, hát gondolta, hogy bejelent és tervez és már tudja is, hogy mik a legfontosabb feladatok, amint beüt a január. Mert ott a kezében, lobogtatja a „Soros-terv” konzultációs kérdőíveiről szóló közjegyzői okiratot, amely – szerinte – azt igazolja „hitelt érdemlően és egyértelműen”, hogy a postától december 5-ig 2 millió 171 ezer 500 nemzeti konzultációs kérdőív érkezett be, ami az elektronikusan kitöltött ívekkel együtt csaknem 2 millió 300 ezer vélemény.

Ebből mindarra következtet, hogy

– „már az első feldolgozások alapján is látszik, hogy az emberek túlnyomó többsége elutasítja a »Soros-tervet« és Magyarország szuverenitásának korlátozását”

– természetesen ebből az következik: „hogy lépeseket kell tenni a »Soros-terv« megakadályozása érdekében”.

Olyannyira, hogy szerinte

„ez ma a kormány legfontosabb feladata”.

 

Nem az egészségügy, se nem az oktatás. Úgyhogy ha már minden olyan flottul meg egyébként is, januárban az első feladat az lesz, hogy a kabinetiroda összeállítja az intézkedéseket, „amelyekkel Soros György tervének a végrehajtását meg lehet akadályozni Magyarországon és az Európai Unió területén is”.

Így legalább az új évet is kamumelóval lehet kezdeni.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.