A kormány nem fogadja el az SZFE hallgatóinak követeléseit

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. június 24.

Belpol

Palkovics László szerint egyeztetése a hallgatókkal "politikai rendezvénybe fordult".

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak intézményük jövőjét érintő követelései lényeges visszalépést jelentenének az egyetem jelenlegi helyzetéhez és ahhoz a jövőbeli állapothoz képest is, amit az új fenntartói modell hozna – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerda délután újságíróknak, leszögezve: a javaslatokat nem tudja elfogadni.

Palkovics erről azután beszélt, hogy a minisztériumban fogadta a SZFE megbízott rektorát, rektorhelyettesét és a hallgatói önkormányzat képviselőit. A tárcavezető ismertetése szerint a hallgatók a több mint egyórás egyeztetés végén – amely közben mintegy ötven hallgató demonstrált az épület bejáratával szemben – olvasták fel az öt pontból álló követeléslistát.

Eredetileg arról kezdeményeztek beszélgetést, hogy miként fog működni az új, alapítványi fenntartásban az SZFE, de az egyetem jövőbeli működésével, finanszírozásával kapcsolatos kérdések helyett "politikai rendezvénybe fordult" az egyeztetés – mondta a miniszter.

A hallgatók azt szerették volna elérni, hogy a kormány véglegesen nevezze ki Upor László megbízott rektort, és a rektorválasztás joga a jövőben is maradjon az egyetemnél, hogy a szenátus jogosítványai ne gyengüljenek, hogy a fenntartó alapítvány tagjainak többségét az egyetem delegálhassa, illetve hogy az állam ne vonuljon ki az egyetem finanszírozásából.

Az SZFE HÖK elnöke a találkozó után a papageno.hu-nak megerősítette, hogy Palkovics nem írta alá követeléseiket, de reménykeltőnek nevezte, hogy a miniszter nyitottnak mutatkozott a párbeszédre.

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.

Amerika kapitány menni

Lapzártánk után három nappal, pénteken találkozik Orbán Trumppal, így a találkozó érdemi részét és eredményeit jelen pillanatban tárgyalni nem, legfeljebb találgatni tudjuk. A magyar fél közlése szerint Amerika kapitány, Pókember és Vasember azért járulnak Trump elibe („Washington, jövünk!”), hogy meggyőzzék arról: engedje továbbra is, hogy hazánk háborítatlanul vásárolhasson nyersolajat és gázt Oroszországtól, különben… Hát ez az.