A TASZ pert indít az NNK ellen

  • narancs.hu
  • 2020. december 21.

Belpol

Mert a Nemzeti Népegészségügyi Központ nem adta ki nekik a járványra vonatkozó adatokat.

Három hónap alatt több mint ötvenszer fordult közérdekű adatigényléssel a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz (NNK) a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), hogy láthatóvá váljának a járvány statisztikái, de az NNK folyamatosan kitért a válaszadás elől, ezért a társaság pert indít - számol be a 444.hu a TASZ által kiadott közleményről.

 Ahogy írják:  "a járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatás színvonala Magyarországon már az első hullám óta messze elmarad mind a régió más országaitól, mind pedig attól, amit joggal várhatnának el az állampolgárok. A fertőzések kor és terület szerinti eloszlásáról vagy a kórházi kapacitásokról egyáltalán nem tudunk semmit, de a közzétett információkból is csak külön energiabefektetéssel juthatunk érdemi ismeretekhez.”

Bár a vonatkozó információkért a TASZ október 21 óta minden nap benyújtott közérdekű adatigénylést, az NNK az adatok nagy részére megtagadta a válaszadást azzal az indokkal, hogy az adatok már elérhetőek.

Remport Ádám, a TASZ jogásza ráadásul úgy fogalmazott:„Az NNK olyan adatokról is letagadta, hogy a rendelkezésére állnak, amelyeknek a meglétéről bizonyítékunk van, és egyébként is nélkülözhetetlenek a szakmai munkához. Ez nemcsak súlyosan jogsértő, de ha tényleg igaz lenne, hogy a legalapvetőbb covid-adatok nem állnak a magyar járványügyi csúcsszerv rendelkezésére a világjárvány közepén, az egyenesen ijesztő.”

A TASZ ezért pert indít a jogellenes titkolózással szemben - teszik hozzá.

Figyelmébe ajánljuk

Íme pár filmötlet Valentin-napra

Ha Valentin-nap, akkor romantikus film – esetleg romantikus vígjáték, vagy épp romantikus horror, a lényeg, hogy a szerelem valamilyen formában megjelenjen benne. Szubjektív filmajánlónkban a mozik és a streamingplatformok kínálatából adunk ötleteket, hogy mit lehet és mit érdemes nézni a szerelmesek napján.

Gázórás akciók és alapítványi milliók – Radics Béla, a Fidesz ifjú performanszművésze

A 30 éves Radics Bélát Zuglóból juttatná be a Fidesz a Parlamentbe. A politikus az elmúlt években az erzsébetvárosi Fidelitasból indulva kötött ki a Fővárosi Közgyűlésben, politikai ellenfelei szerint legfőbb erénye, hogy kiválóan fel tudja mondani pártja propagandáját. Portrénk Radics Béláról, a Szentkirályi Alexandra-féle budapesti Fidesz reménységéről.

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.