Bár a sajtó lelkiismeretesen beszámol minden egyes ülésnapról, mégsem mondhatni, hogy a közvéleményt lázba hozná a "2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottság" névre hallgató testület munkája. (A május 20-án létrehozott grémium az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának az albizottsága.) Az eddigi vizsgálódások a 2006. szeptemberi tévéostrom körülményeire koncentráltak, a lapzártánk után, e héten szerdán és pénteken tartandó összejövetelek témája is részben ez lesz. Igaz, az előzetes napirend alapján pénteken kicsit tágulhat a testület szemhatára, amennyiben a zavargások idején megsérült rendőröket is meghallgatják, illetve meghívták az eseményeket elemző, feltáró két akkori jelentés készítőit is. (Jelesül a kormány felkérésére készített összefoglalót jegyző ún. Gönczöl-bizottság vezetőjét, Gönczöl Katalin volt ombudsmant, valamint a rendőri jogsértésekre fókuszáló jelentést összeállító Civil Jogász Bizottság két tagját, Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselőt - aki amúgy aktív alkalmi résztvevője az albizottsági meghallgatásoknak -, és Völgyesi Miklóst, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnökét.)
Alapok
A bizottság munkáját annak ellenére is lanyha közérdeklődés övezi, hogy a jobboldali sajtó időnként "titkosnak" vagy "elhallgatottnak" minősített dokumentumok közlésével harangozza be az egyes üléseket. Ezeken ugyan valóban kerültek elő eddig nem nyilvános jegyzőkönyvek, ám a korábban megismertekhez képest olyan információ egyelőre nem merült föl, ami alapvetően megváltoztatná a 2006. őszi események értelmezését. A Gyurcsány Ferenc kormányfő Balatonőszödön tartott beszédének nyilvánosságra hozatalát követő tüntetés-, illetve zavargássorozatról, valamint az utóbbit megfékezni igyekvő rendőri föllépésről, ha mindent nem is, de nagyon sokat lehetett tudni az albizottság létrehozásáig is - és hogy milyen sokat, arra éppen a megrendítő újdonsággal (eddig) nem szolgáló testület produkciója a legjobb példa.A korabeli sajtótudósítások - különösen az online médiáé, amely a válságos napokban percről percre követte az eseményeket - és tényfeltárások eleve számos dologról tájékoztattak, amikhez pedig az újságírói eszközök már nem voltak elegendők (például hogy a rendőrség parancsnoki és személyi állománya miért úgy reagált a krízishelyzetekre, ahogyan reagált), azokról később olyan összefoglalások, vizsgálati anyagok születtek, amelyek esetenkénti hiányosságaikkal együtt is fontos, tárgyszerűségre törekvő munkának bizonyultak. Mint például az ún. Ignácz-jelentés és az arra adott Gergényi-féle válasz (mindkettő évek óta elérhető a rendőrség hivatalos honlapján), továbbá az ezekből készült összefoglalók; vagy az október 22-25-i rendőri intézkedéseket vizsgáló, ugyancsak a rendőrség kezdeményezésére készült ún. Papp-jelentés és az annak megállapításaival vitatkozó észrevételek (dettó évek óta letölthető valamennyi a www.police.hu-ról). De a többségi véleményekkel ellentétben mi nem hajítanánk ki sem a Gönczöl-bizottság, sem a Morvai-féle jogászbizottság jelentéseit. Előbbire a jobboldalon fújnak puhasága és vélt gyurcsányizmusa miatt, holott például a tüntetéssorozat tágabb történeti kontextusba helyezett hátteréről többet azóta sem mondott senki; a Civil Jogász Bizottság több száz oldalas munkáját pedig forradalmi hevülete, kormányellenes prekoncepciója miatt szokás lesöpörni, miközben a rendőri jogsértések minél teljesebb feltárására valóban hatalmas energiát fordított a testület.
Az albizottság a tíz ülésnapon meghallgatta többek között a tévészékházat védő rendőri egységek parancsnokait; Bene László volt országos és Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányokat; a székházostrom rendőrségi kezelését, és a Gergényi felelősségét 2006 őszén fölvető belső vizsgálóbizottságot vezető Ignácz István akkori Pest megyei rendőrfőkapitányt; Szabadfi Árpád akkori országos rendőrfőkapitány-helyettest; az azóta megszüntetett Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) volt vezetőjét, Dobozi Tibort, valamint Petrétei Józsefet és Kondorosi Ferencet (előbbi az ostrom idején az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium vezetője, utóbbi az államtitkára volt.) Érdekes részletekkel ugyan majd' mindegyikük szolgált (erről később), ám az összképhez újat érdemben senki nem tett hozzá.
Mániák
Arról, hogy mi történt 2006 őszén, máig nincs közmegegyezés. Az események értelmezése annak idején pillanatok alatt át(párt)politizálódott, aminek következtében azóta is két, egymással szöges ellentétben álló narratíva uralja a nyilvánosságot. A jobboldal szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése miatt csapdahelyzetbe került Gyurcsány (és a miniszterelnök foglyaiként vergődő kormány, MSZP és SZDSZ) politikai túlélése céljából dobta prédául az utcai harcosoknak a tévészékházat és az annak őrzésére kirendelt, hiányos felszereltségű rendőri egységeket, illetve október 23-án politikai okokból, a Fidesz-közönség megfélemlítésére vezényelt rohamrendőröket az utcára és verette szét az ellenzéki párt nagygyűlését. Hasonló nívójú az ellenállítás is: a 2006. őszi zavargások mögött a sorozatban második elvesztett országgyűlési választás miatt frusztrált Fidesz és Orbán Viktor áll, ezt bizonyítják a Fidesz egyes politikusainak és a zavargások kulcsszereplőinek a telefonbeszélgetései, Orbán magatartása és buzdító nyilatkozatai, a tüntetések várható útvonalára tett október 23-ai nagygyűlésszínhely (holott addig az Astoria nem volt kitüntetett 1956-os emlékhely, és addig sohasem ünnepelt ott a Fidesz). Mindkét fél azzal vádolta tehát a másikat, hogy a "Budapestnek, az országnak minél rosszabb, nekünk annál jobb" szemlélet jegyében alakította politikáját azokban a napokban.
Az albizottság munkájában világosan tetten érhető, hogy a saját (jobboldali) narratívájukhoz keresnek igazolást. Ilyen például az az igyekezet, hogy a tévészékház sikertelen védelmét (a nem kellő erő odavezénylését, és a néhány utcával arrébb lévő egységek úgymond tétlen várakozását) közvetlenül Gyurcsányhoz kössék. Nem elhanyagolható körülmény, hogy e vélekedésre maga Gyurcsány is ráerősített akkori gesztusaival: egyrészt egy zaklatott tévényilatkozatában azt mondta, hogy személyesen adott utasítást a székház védelmére, másrészt néhány nappal később a Rebisznél tett látogatást (stílusosan együtt ebédelt a rendőrökkel a menzán). A telefonhíváson - vagyis a vélelmezett direkt politikai utasításon - igen sokat lovagolt a testület (különösen a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás alelnök), hiszen Gyurcsány ez esetben nyilvánvaló alkotmánysértést követett volna el. Ezt azonban eddig sem támasztotta alá semmi, és a bizottságnak erről nyilatkozó Szabadfi sem erősítette meg e vélelmet, pusztán azt a más forrásokból is közismert tényt, hogy a kormányfő tájékozódott a helyzetről. Az is kiderült, hogy Gyurcsány a törvényes keretek közötti reagálásról beszélt egy válságtanácskozáson, illetve a rendőri erők bevetését csak a legvégső esetben tartotta elfogadható megoldásnak.
Érdekes az az ellentmondás is, ami az albizottság mostani és a jobboldal 2006. őszi álláspontja között van abban, hogy a rendőrség okkal nem oszlatta-e fel az őszödi beszéd kiszivárgása után a Kossuth téren összeverődött tömeget. Ignácz Istvánnal egyetértve (aki lényegében az általa vezetett bizottság 2006-os megállapításait mondta vissza) az albizottság tagjai úgy tartották, hogy Gergényi Péter hibásan döntött, amikor az Országház előtti tüntetést választási gyűlésnek tekintve nem adott utasítást a rendőrségi föllépésre sem szeptember 17-én, sem az azt követő napokon. Ehhez képest az akkori jobboldali nyilatkozatok mindenféle kétely nélkül jogosnak tételezték a tüntetéssorozatot, a külföldről hazatért Orbán például szeptember 19-én arra szólított fel, hogy "az emberek ne húzódjanak vissza a házaikba".
Azt, hogy az albizottság sokkal inkább önigazolni, mintsem feltárni akar, a rendőri jogsértések rekonstruálása is jól mutatja - pedig ha valamiben, úgy ebben semmi szükség nincs előzetes koncepcióra, hiszen a behívott civil sértettek elbeszélései, illetve a korábban feltárt túlkapásos esetek kiváló alapot adhatnának egy minden eddiginél pontosabb és teljesebb jelentés összeállítására. A "forradalmi" mitológia részét képező, a Civil Jogász Bizottság anyagában bőven részletezett rádióbeli atrocitások mindenáron való bizonyítása legalábbis komolytalan szituációkat eredményezett. A közrádió udvarán ártatlanul "megkínzottak" történetét, akiknek a patakokban folyó vérét bővizű slagozással lehetett csak eltüntetni, fölösleges például olyan, felettébb ingatag visszaemlékezésekkel igazolni, melyek szerint kínzásokra emlékeztető puffanások hallatszottak, ahogyan az egyik rádiós szerkesztő fogalmazott. Mindenesetre arról, hogy a rádió udvarán várakozó rendőrök tömegesen követtek volna el jogsértéseket (kínzásokat), nemcsak a hivatalos rendőri vizsgálatok, de az albizottság előtt megjelent volt rádióelnök (Such György) és az érintett parancsnok sem tudtak.
Kis lépések
Az albizottságban, mint egyébként 1996 óta minden vizsgálóbizottságban, politikai harc zajlik. Ám míg korábban koncepciók küzdelme ment (a Fidesz vagy az MSZP olajozott-e jobban; a Fidesz vagy az MSZP lopott-e többet Kulcsárral; Orbán vagy Gyurcsány gazdagodott-e meg simlisebb módon stb.), addig ezúttal a jobboldal kontroll nélkül hangoztathatja mániáit anélkül, hogy bárki is rákérdezne a Fidesz vagy a tüntetők akkori lépéseire. (Például arra, vajon a párt a helyzetnek megfelelő súllyal tolmácsolta-e nagygyűlése résztvevőinek a rendőrség azon kérését, hogy merre hagyják el az Astoria környékét.) Innen nézve is kirívó ostobaság az MSZP távolmaradása, arról nem is beszélve, hogy az Alkotmány védelmét zászlajára tűző párt nem engedheti meg magának egy országgyűlési testület negligálását, s főleg nem biztathat erre másokat - Szilvásy György volt titokminiszter, és Gyurcsány az MSZP-frakció ajánlását elfogadva nem ment, illetve nem szándékozik elmenni egyetlen meghallgatásra sem. Ha a szocialisták - mint hangoztatják - kutyakomédiának tartják a testület működését, állításaik bizonyítására jobb hely, mint a bizottsági ülés, nincsen; másrészt pedig a részvétel elutasításával még a kimondatlan vagy nem bizonyított vádakat is végérvényesen magukra húzhatják.
Az albizottság működése előzetes koncepciói, egyértelmű politikai céljai és kompetenciájának nyilvánvaló félreértése ellenére sem teljesen hiábavaló. (Utóbbira utal az egyik leglelkesebb bizottsági tag, a fideszes Révész Máriusz - maga is a 2006-os rendőri föllépés egyik áldozata - kifakadása, amelyben tetemre hívta a 2006 őszén szerinte politikai elvárásoknak megfelelni akaró igazságszolgáltatást.) A tévészékház ostroma idején kialakult politikai és rendfenntartói káoszt érzékeltető epizódok (a rendőrségi raktáros hazamenetele miatt nem kiadott megfelelő védőfelszerelés, a gazdátlanul hagyott gépfegyverek, az irányítási zűrzavar, az otthonában a tévé előtt üldögélő, és magát "morális értelemben szolgálatba helyező" szakminisztériumi államtitkár stb.) a feltételezettnél is kétségbeejtőbb képet festenek az államigazgatás akkori csődjéről: az ötven éve nem tapasztalt helyzetre totális fölkészületlenséggel reagáló rendőrségről éppen úgy, mint a helyzetet felelősségteljesen kezelni képtelen politikai osztályról. Hiszen Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor rossz helyzetfelismerése, a politikai ellenfelek egymást revolverező, a gyors politikai haszonszerzés érdekében a nyilvánosságot hiszterizáló lépései, a rendőrség szeptember 17-i összeomlása, majd 19-20-ai helytállása, október 23-ai provokálása az Alkotmány utcában, és az erre adott törvényes válasza, illetve az ugyanaznap elkövetett egyértelmű jogsértései nem egymást kizáró "igazságok", hanem megtörtént események. Mindezt egy közmegegyezésen alapuló történetté gyúrni csak akkor lehetne, ha e jelenségek párhuzamossága mindenki számára evidens volna. Az albizottság eddigi munkáját elnézve azonban ettől messze járunk.
