Könyv

Még egy puzzledarab

Leonard Cohen: Leprások balettje

Kritika

Háromnegyed órás dokumentumfilmet sugárzott 1965-ben a kanadai televízió egy fiatal költőről.

A Ladies and Gentlemen… Mr. Leonard Cohen főszereplője egy kissé pökhendi, de már akkor is rendkívül sármos és humoros alkotó kevésbé ismert időszakát dokumentálja. Akkor még talán maga Cohen sem sejtette, hogy néhány év múlva nem koszorús költőként, hanem dobozgitáros énekes-dalszerzőként ismeri majd meg a világ.

Az 1934-es születésű Cohen első alkotói korszakának bő másfél évtizedében szinte kizárólag az irodalomra koncentrált. A hatvanas évek közepéig megjelent négy verseskötete, valamint két regénye, utóbbiak magyarul is olvashatók (A kedvenc játék; Szépséges lúzerek). A másodikat 1966-ban publikálta, ezután éle­té­ben már nem közölt prózát, azonban több interjújában is emlegette első befejezett regényét, amelyet többre tartott, mint A kedvenc játékot. A fiókban porosodó Leprások balettje végül csak a halála után hat évvel jelent meg, majd viszonylag rövid időn belül a magyar fordítása is elkészült.

Az 1956/57-ben írt Leprások balettjét az ugyanebben az időszakban született novelláival csomagolták egybe. Érdemes ezeket különválasztani, már csak azért is, mert Cohen regényeihez van viszonyítási pontjuk a magyar olvasóknak. Prózája nem a fordulatos cselekményekről és a nagy ívű történetvezetésről ismert, így aligha meglepő, hogy ennek a kisregénynek a története is meglehetősen szűkös. A regény narrátora egy Montréalban élő harmincas könyvelő, akihez odaköltözik a nagyapja, akivel korábban sosem találkozott. A nagypapa megjelenése felforgatja, gyökeresen megváltoztatja a hős sorsát, aki felrúgja a párkapcsolatát, és elhatározza, hogy pokollá teszi egy ismeretlen ember életét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.