Mint a neve is mutatja, a települést jobbára a 18. század elején betelepített németek (svábok) lakják.
A mű főhőse a tizenegy éves, a veleszületett csípőbetegsége miatt sántító, csengő alt hangon éneklő, a felnőttekkel is könnyen szót értő szőke kislány, a Lottinak becézett Kranczler Karolina.
A körülbelül négy-tíz oldalas egységekre tagolt (kis)regény elbeszélője nem maga Lotti – az ő hangját szabad függő beszédből és monológokból ismerjük meg –, hanem egy perszonális elbeszélő, aki többnyire annyit enged láttatni, amennyit a szereplők világából érzékelhetünk. Számos fejezet a kislány nevének említésével kezdődik: „Lottit szódáért küldték”; „Lotti a templomkertbe indult vízért”; „Lottit napok óta gyötörte a fülfájás”. Lotti polgári iskolába jár, orvos szeretne lenni, színművekben játszik, apácáknak segít a rendházban – és kíváncsi. Olyannyira, hogy félelem nélkül elkóricál a német katonákkal, majd egy évvel később már nem annyira vidáman beszélget el Szvetlánával, az orosz felcsernővel, illetve barátkozik össze a vele érkező, sokáig némának hitt román kislánnyal is. Kádármesterként dolgozó édesapja egy napon behívólevelet kap, katonának viszik, így szorgos édesanyja már csak a vegyeskereskedést üzemeltető nagyszülőkre és férje testvérére, Márton bátyjára támaszkodhat.
Akár családregénynek is nevezhetnénk a művet, ám a végére érve már abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy egyáltalán regényről van-e szó. Talán inkább világos szerkezetű, egyetlen fő cselekményszál – Lotti mindennapjai 1944-ben és ’45-ben – köré épített, összekapcsolódó szövegekből felépülő novellafüzér ez. A szerző előző, Ki mondta, hogy jó volt című, 2015-ben megjelent, kilenc veszteségtörténetet feldolgozó novelláskötetének szerkezetéhez hasonlóan ez a szöveg is töredezett. Németvárosról végig nem tudjuk meg, hogy pontosan hol is található. Kiss láthatóan ódzkodik attól, hogy kimondja: a nevével ellentétben faluként azonosítható településrész Gyulához, a szülővárosához tartozik. A regénybeli Németvárosban telente befagy a Kis-Körös, tavasztól őszig árvácska virágzik a templomkertben. Két elemi iskola várja az elsősöket (a lányoké az a polgári ház, amelyben a Hymnus zeneszerzője, Erkel Ferenc született), teátrum működik a Göndöcs-kertben, ferences rendház romjai állnak az Epreskert utcában, kigyullad a Szent Miklósról elnevezett ortodox templom, és sokáig ürességtől kong a zsinagóga. Anyuka a „Közelben” – Békés megyében a kifejezés a település határához közel eső külterületi földeket jelöli – kapál, miközben Lotti és a gyerekek „bengészni”, azaz céltalanul lófrálni indulnak a városba.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
