Tartalom

Narancs XXII. évf. 38. szám (2010.09.23. (2010-09-23)

Egotrip

Kapirgáló

Egotrip

Heroico

A híres Delacroix-képen, figyeltünk fel rá múltkor, meztelen a Szabadság, tisztes öltözék helyett forradalmi accessoire-okat, frígiai sapkát és trikolórt visel. Mint ahogy az allegorikus figura leszármazottai, a Munkás és a Nép is, immár férfialakban: az anyaszült meztelen Kalapácsos Ember (Bíró Mihály grafikája) vagy a szintén pucér Népfelkelő (Telcs Ede kecskeméti Kossuth-szobrának mellékalakja). Az előbbi kalapácsot emel, az utóbbi kiegyenesített kaszát tart készenlétben: szerszámból fegyverré avatott harci kiegészítőket, egyben - kasza és kalapács (vö.: sarló és kalapács) - jelképeket. Ruha nincs rajtuk.

Maga itt a tánctanár?

Egotrip

Mit gondol a golyó?

A kísérletező pszichológusok mélyen irigylik a fizikusokat, mert nekik oly mindegy, mit gondol a golyó, miközben gurul lefelé a lejtőn. Aki emberekkel kísérletezik, az sohasem lehet biztos benne, hogy a vizsgálni kívánt jelenség helyett nem a kísérleti alanynak a kísérletről való elképzeléseit méri-e valójában. Ez a kérdés először az 1960-as években merült fel, amikor néhány pszichológiai kísérlet egészen hajmeresztő eredményekre vezetett.

Publicisztika

Publicisztika

A liberálisok hűlt helye

Volt egyszer egy magyar liberalizmus. Büszke volt a történelmi hagyományaira, a nyugatos fejlődés és a nemzeti progresszió iránti elkötelezettségére, a civilizatorikus értékek képviseletében játszott szerepére. A magyar társadalom jobbik énjének tekintette magát, nem minden ok nélkül, bár nyilván nem elfogulatlanul, és objektíve nem is mindig megalapozottan. Mindazonáltal ami a rendszerváltást követő húsz év társadalmi és gazdasági fejlődésében modern és előremutató volt, ahhoz valamenynyire közük volt a liberálisoknak (is). Ehhez képest némiképp meglepő fejlemény, hogy ez a történelmileg és társadalmilag is meglehetősen beágyazottnak tűnt hagyomány mára úgy eltűnt a magyar politikai életből, mintha ott sem lett volna. Mi történt? Miért váltak politikai hajléktalanná a liberálisok? És mi történt a liberális szavazókkal? Játszanak-e még szerepet a politikai erőviszonyok formálásában, vagy eltűnnek a színről, mint egy kihalásra ítélt állatfaj irányt vesztve bolyongó, utód nélküli egyedei? Miért?

Publicisztika

Szabó Ervint is lelövitek, ugye?

A történetet már kívülről fújjuk, percek alatt tele lett vele minden (beleértve a puttonyunkat): vasárnap reggel valaki, valami Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány nevében belemondta a fővárosi köztérbe, hogy kezdeményezik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevének megváltoztatását, mert egy büdös komcsi nevét viseli a kultúra e fölkent bástyája, amikor hívhatnák például Németh Lászlónak, Kosztolányi Dezsőnek vagy Hamvas Bélának is. (És Wass Albert, ő hol marad?)

Publicisztika

Guruló rubelek

Szép kvászban van a magyar kormány, de mondhatnánk Magyarországot is. Az "orosz ügyek" feliratú fiókból eddig a következő - na, mik? - akták estek ki: a gázimport és a gázárképzés ügye, a Malév ügye, a Mol ügye, talán Paks ügye, no meg egy Putyin-fénykép, amin az orosz miniszterelnök a mutatóujját felemelve mosolyog: akartok a barátaim lenni, magyarok? Ráadásul ezen ügyek - amelyek listája biztos nem végleges, ha például igazak azok a pletykák, melyek szerint a francia metrókocsik helyett már izzítják az orosz szerelvényeket - még csak nem is kizárólag orosz-magyar relációban értelmezendők. A Malév ügye, de a gázimporté is ménage a trois - legalább hárman csináljuk, vagy inkább ketten csinálják velünk, és mi egyre kevésbé élvezzük. A közös továbbá ezen ügyekben, hogy egyenként is irgalmatlan mennyiségű pénzről van bennük szó; vagy a pénznél is többről. Arról, hogy ne legyen hideg. És hogy a legtöbbjükben nemhogy a szükségképpen alulinformált megfigyelő van elveszve, de, gyanítjuk, a magyar kormány is úgy érezheti magát, mint Alízka Csodaországban: időnként furcsa teremtményekkel találkozik, akik első hallásra hihetetlen, de később mégis igaznak bizonyuló dolgokat mondanak neki.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

"Olvasói levelek"

Egy hét Magyar Narancs, 2010. szeptember 9. Tisztelt Szerkesztőség, a Kulthírek között beszámoltak Günter Grass Grimms Wörter című regényének göttingeni felolvasásáról.

Belpol

Választás előtt: Dél-Dunántúl

Belpol

A fordulat évei

Baranya és Tolna megyében október 3. után jó eséllyel nem marad jelentősebb méretű település baloldali kézen. Pécsett már csak a szebb múlton való merengésre futja a szocialista maradványseregeknek, érdemi és mocskos kampány egyedül Dombóváron zajlik. A megszokott Fidesz-MSZP-Jobbik- trió mellett Baranyában figyelemre méltó az LMP jelenléte.

Belpol

Gödöllő: a Fidesz Gémesi György ellen - Egy szövetség vége

Gödöllő két erős ember közül választ októberben. A helyi lokálpatrióták színeiben induló Gémesi György polgármester mögött húsz év politikai tapasztalat, Boros Andrea ügyvéd, a Fidesz polgármesterjelöltje mögött az októberi választásokon is impozáns győzelemre számító kormánypárt áll.

A médiafőnök: Szalai Annamária pályaképe

Belpol

A türelmes eminens

A miniszterelnöki akarat szerint mostantól kilenc évig ő vezeti az új szuperfelügyeletet, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot (NMHH). Szorgalmas, szívós és a végsőkig lojális. A jogelőd Országos Rádió és Televízió Testületben nyíltan vállalta pártja érdekeinek képviseletét. Az új hatósági struktúrát az ő elnöki szerepe köré építette fel a jogalkotó apparátus.

Belpol

A magyar kormány és az EU-elnökség - Nem lehet belebukni

Január 1-jétől Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként bizonyíthatja, hogy a bővítés annak idején nem volt hiábavaló. Vízhordók vagy éceszgéberek leszünk a lisszaboni szerződéssel átalakított politikai forgószínpadon? Hogyan lehetünk sikeresek, és mit tanulhatunk elődeink baklövéseiből?

Külpol

Külpol

Afganisztán választás után - Variációk tálibokra

A múlt szombaton parlamenti választást tartottak Afganisztánban. A tálibok az eseményt halálos fenyegetésekkel és erőszakkal próbálták megakadályozni - lapzártánkig vagy tucatnyian haltak bele abba, hogy élni kívántak szavazati jogukkal. Eredmény egy hét múlva várható - de hogy nem az új alsóház, a Wolesi Jirga fogja megoldani az ország bajait, az is biztos. Akkor viszont mi?

Külpol

Népszavazás a török alkotmányról - Kicsinosították

Amikor a török választópolgárok tiszteletre méltó arányban (közel 74 százalékos részvétel mellett) részt vettek az alkotmánymódosításokról tartott népszavazáson, ezzel egyszersmind egy sajátos évfordulós megemlékezés részesei is voltak. Harminc évvel ezelőtt éppen ezen a napon (szeptember 12-én) zajlott le a Kenan Evren tábornok vezette puccs - immár a harmadik a modern Törökország történetében. Ez egyrészt véget vetett a politikai káosznak, a szélsőbal és -jobb utcai csatározásainak, másrészt igencsak kíméletlen módszerekkel (kínzásokkal, kivégzésekkel, bebörtönzésekkel, állampolgárságtól való megfosztással, több mint másfél millió ember feketelistára helyezésével) akadályozta meg a konfliktusok újraéledését, esélyt adva ugyanakkor a széteső gazdaságnak a talpraállásra. Ezen a téren végső soron sikeres volt a hadsereg, amennyiben a következő években Törökország fokozatosan bekapcsolódott a világgazdasági folyamatokba. A következő évtized

Zene

Zene

Lemez - Fiúk ölében lányok - Isobel Campbell & Mark Lanegan: Hawk; Jenny and Johnny: I'm Having Fun Now

Egészen az ötödik számig kell várni a Campbell-Lanegan-páros harmadik lemezén, hogy végre valami izgalmasabbat hallhassunk. Townes Van Zandt No Place To Fall című klasszikusának feldolgozásához érkezünk el ekkor, amit egyedül a Lanegant ezúttal két dalban helyettesítő Willy Mason viseltes orgánuma alakít figyelemre méltóvá, és ez nem csupán azt jelzi, hogy a koncepció, amire a páros a lemezeit építi, mostanra teljesen kiszámíthatóvá válva kimerült, hanem azt is, hogy már eleve az alapokkal bajok voltak.

Zene

Lemez - Durva másnaposság - Grinderman: Grinderman 2

Minden popújságírónak megvan a legkellemetlenebb interjúalanya - ezen sorok írója például Tony Allenről őriz keserű tapasztalatokat. Amikor az új-zélandi származású, de Angliában élő riportert, Zane Lowe-t kérdezték hasonló emlékeiről, akkor Nick Cave-et választotta, amibe talán belejátszott egy kicsit a némileg viccesnek tűnő ausztrál-új-zélandi rivalizálás is. Lowe a gyufát amúgy azzal húzta ki Cave-nél, hogy az első Grinderman-lemez kapcsán megkérdezte tőle: miért éppen ötvenévesen készített egy szexközpontú, tesztoszterontól duzzadó alfa-hím-lemezt.

Zene

Film - Lassú táncok - Mathieu Amalric: Turné

Emlékeznek még a Nagy generációra? András Ferenc brutálisan ön- és halkan, de biztosan társadalomkritikus filmje 1985-ben készült, s arról szólt, hogy az épp véleményformáló erejét kóstolgató - magát életkori (és arra hivatkozván történelmi) adatokkal meghatározó - színtársulat távolról sem olyan nagy, mint amilyennek nevezni szereti magát. Ne szépítsük, inkább sorsüldözött törpék közlekedtek nagy átéléssel a vásznon - mintha ez a közlekedés, az egyik helyről a másikra esedékes "sietés" lenne a tuti siker titka. De hát lúzerek voltak mind. A leglúzerabb - gondolhatják - pedig az, aki Amerikából jött:

Zene

lemez - SEELAND: HOW TO LIVE

Minden stílusirányzattal előfordul, hogy előbb-utóbb kiüresedik, tartalom nélkülivé válik, főleg, ha olyanok is rácsapják a mancsukat, akik a profitszerzésen kívül másban nem nagyon érdekeltek. A retrofuturista szóról például manapság sokaknak már csak egy szépen dizájnolt állólámpa jut eszükbe a nagyszoba sarkából, egyes rosszakarók szerint pedig eredetileg sem szólt az egész többről.

Zene

dvd - ROSSINI: A SEVILLAI BORBÉLY

Az operamúzeum színvonalas működéséről kapnak (a szó szoros értelmében) képet ezen az 1989-es Metropolitan-felvételen, akik vevők rá. Az előadás akkor már hétéves volt, a rendezés annál is korábbi; John Cox glyndebourne-i munkáját a Broadwayen musicaleket előállító Robin Wagner hasznosította újra.

Zene

könyv - MICHAL WITKOWSKI KÉJPART

című, veretes nyelven írt, dokumentumokon alapuló, szövevényes fikciójának olvasása után azt gondolom, van új a nap alatt a nemi identitásról szóló regények dömpingje után is. A dühös drag-queenekről, homoszexuális lakberendezők nyomasztó hétköznapjairól szóló "alapművek" számomra most - a megformálás szempontjából mindenképpen - kullognak csak a 2005-ös lengyel bestseller után.

Zene

lemez - HELMET: SEEING EYE DOG

Sokak szerint az amerikai Helmetnek egyszerűen nincs értelme új lemezeket készítenie, mert a 2004-es újjáalakulás óta kiadott két lemezen (Size Matters, Monochrome) semmi új nem történt a kilencvenes években a zenekart legendává emelő Meantime, Betty, Aftertaste album-szentháromság szaggatott, repetitív riffekre, ide-oda forgó ritmusokra, minimál énekdallamokra és döbbenetesen kreatív, disszonáns gitárjátékra épült dalaihoz képest. Másrészt az énekes-gitáros-agytröszt, a civilben szimpatikus középiskolai kémiatanárra emlékeztető Page Hamilton ugyan még a zenekar tagja, de a Helmet klasszikus felállásában tevékenykedő, halálosan feszes játékáról és egyszerűnek hangzó, mégis furmányosan megtekert ritmusképleteiről hírhedt ritmusszekció, John Stanier dobos és Henry Bogdan basszusgitáros már nem, és ez még akkor is fájó pont, ha a két évvel ezelőtti A38-koncerten Hamilton mögött játszó tejfölösszájú kissrácok hibátlanul vették le kettejük minden rezdülését.

Zene

film - HIBRID

Kedves nézőink, a Családi kör e heti, Vincenzo Natali rendezte adásában arról lesz szó, milyen nehézségekkel néznek szembe azok a szülők, akik édes gyermekükként nevelgetnek egy állati és emberi DNS-ből, saját kezűleg összetákolt élőlényt. Időszerű a kérdés, elvégre itt az iskolakezdés, nem mindegy, miként oldható meg a gyorsan cseperedő, kislányosan félénk, de támadólag is könnyen fellépő gyermek beiskoláztatása, különös tekintettel a csúfolódásoknak könnyen okot adó állati végtagvégződésekre és a hosszú farkincára, melynek tűhegyes végződése veszedelmes fegyver is egyben.

Zene

Kiállítás - Uszoda nyílt a plázában - Vincze Ottó: Mint víz alatt énekelni

Joggal nevezhető rendhagyónak a MOM Park harmadik szintjén található galéria. Nem csupán azért, mert a Molnár Ani Galéria szervezésében 2007 ősze óta működő Park Galéria tevékenységéért számos díjat és elismerést kapott, hanem mert "túlélte" a bevásárlóközpont és a kortárs művészet összekapcsolódásából adódó problémás helyzeteket. Például, hogy nincsenek érdeklődők, és hiányzik a fizetőképes kereslet is - ezért adta fel a 2000-es évek derekán többek közt a Vadnai Galéria a Rózsadomb üzletközpontban, a Godot Galéria pedig a Rózsakert Bevásárlóközpontban üzemeltetett helyiségeit.

Zene

színház - SYD

Jól meg volt ágyazva Láng Annamária és Nagy Fruzsina "fictionality show"-jának: Sydonie Raawiya Koumba, a 70-es évek afrikai funkykirálynője fent volt a Facebookon, ahol Magyarországra utazásáról beszélgetett az előadás készítőivel; készült vele interjú, és Láng Annamária is többször nyilatkozott róla. Hogy utóbbiak azért jelenhettek-e meg, mert az "átverés" ilyen jól sikerült, vagy a lapok mind beavatott támogatók voltak, nem tudni.

Zene

Opera - Aspirál - Arrigo Boito: Mefistofele

Bár operasláger akad benne, azért slágeroperának éppen nem ítélhető a zseniális Verdi-librettista, Arrigo Boito első - és egyszersmind egyetlen befejezett - saját dalműve, a Mefistofele, Goethe Faustjának leghívebb és legambiciózusabb operai adaptációja. Az olasz dalszínházi hagyománytól rugalmasan elszakadó, újító szándékú és mélyen filozofikus opera nem mindennapi koncentrációt igényel előadóktól és befogadóktól egyaránt, s így a korántsem minden pillanatában vonzó mű színrevitelét rendszerint két indok szokta magyarázni: a démoni címszerep megformálására alkalmas reprezentatív férfiénekes fellelése, illetve a rendezői mondanivaló és ügyszeretet fokozott jelenléte. Minden - alább körvonalazandó - fenntartásunkkal együtt is bízvást kijelenthetjük, hogy az új évad első operaházi bemutatóján mindkét komponens megléte bebizonyosodott, ráadásul egyértelmű és hamisítatlan, zajos operai sikert aratott.

Zene

Könyv - Új New Deal - Paul Krugman: A liberális lelkiismeret

Paul Krugman napjaink egyik vezető közgazdásza, aki 2008-ban Nobel-díjat kapott a külkereskedelem-elmélet és az új gazdaságföldrajz területén végzett kutatásaiért. Igazi ismertségét azonban az adja, hogy rendszeresen ír (gazdaság)politikai publicisztikákat a New York Timesba. A liberális lelkiismeret is inkább ebbe a kategóriába tartozik. Krugman társadalmilag érzékeny, vagyis amerikai értelemben liberális nézeteit írja le benne, amelyeket gyakran támaszt alá fontos közgazdasági kutatások eredményeivel. Az ezekre építő, értékeket és politikai nézeteket határozottan vállaló, szórakoztató írásmód izgalmassá teszi a könyvet - a pamfletszerű műfaj viszont azzal is jár, hogy a tudományos eredmények ismertetése néha, a politikai tabló pedig gyakran féloldalas.

Film

tévésorozat

Film

Glee - Sztárok leszünk!

A Glee klub az amerikai középiskolák egyik bevett hobbitevékenysége, mindközönségesen az énekkart jelenti némi táncos beütéssel, amely - a mellékelt ábra szerint - nemcsak a tehetséggondozás melegágya, de rendkívül alkalmas hely a nyiladozó tudatú, tiszta arcú fiatalok molesztálására is. Egy kis baráti taperolás, és a rózsaszínben játszó musicaloktató már repül is, helyére pedig a snájdig spanyoltanár kéredzkedik, majd ő megmutatja, hogy a Glee nem a vesztesek szemétdombja.

Film

Film - Apa a magasban - Groó Diana: Vespa

Õznek rókának farkasnak lenni / bokornak ágnak avarnak lenni / madárfészeknek lenni / madártojásnak lenni / nyárfalevélnek lenni / kakukkhangnak lenni / csak lovait kereső kisfiúnak / ne lenni - írta Fától fáig című versében Kányádi Sándor 1968-ban. Sok idő telt el azóta, de most sem teljesen fenékig tejfel robogóját kereső cigány gyereknek lenni. Bár adódnak szép pillanatai is a küldetésének.

Film

"Miénk az utolsó szó" - Ken Follett író

A Tű a szénakazalban című kémregényével tört be a bestsellerpiacra, de még ennél is nagyobb sikert aratott A katedrálissal, amelynél a The Times olvasói számára csak egy jobb regény született az elmúlt hatvan évben. Egy másik lista szerint ma Follett az ötödik legjobban kereső író a világon - új regénye, A Titánok bukása jóvoltából még feljebb is tornázhatja magát e rangsorban.

Trafik

Trafik

chili&vanília - Jön a gránátalma

Mangó, licsi, passiógyümölcs, gránátalma, datolyaszilva, pomelo, kumquat - csak néhány éve bukkannak fel néha-néha, amióta könnyebben hozzájuk lehet jutni. Pedig ősszel-télen nemcsak kiváló vitaminforrásként szolgálnak, hanem rendkívül mutatósak is, könnyű dolgunk van velük.

Trafik

tévésmaci - Róka a fák alatt

Amikor Sztupa és Troché leszálltak Murony állomáson a csabai gyorsról, egy fiatal brit katona lépett hozzájuk. A barna zubbonyban, ellenzős sapkában úgy nézett ki, mint aki most lépett le a mozivászonról.

Trafik

mi a kotta? - Ütete a legbiztosabb

Ha a múlt héten az évfordulókat csupán jámbor ürügyként elhordó isteni képmást, Bachot emlegettük, úgy ez alkalommal Bartók Bélát kell elsőként felemlítenünk, hiszen halálának 65. évfordulóján (szeptember 26.) és annak közvetlen környékén több hangverseny is a nagy magyart ünnepli majd - akárcsak a koncertévad jószerint bármely más időszeletében.

Trafik

étel, hordó - KULACS

Miután hétről hétre szembesülünk avval, hogy az ún. "legendás" helyeknek hűlt helyük, minden elismerésünk a kevés túlélőé.

Trafik

kulthírek

BRÓDY-DÍJ Mamó című könyvének elismeréseként Máté Anginak ítélték az előző esztendő legjobbnak talált első kötetes prózaírójának járó Bródy Sándor-díjat. Díjátadás szeptember 22-én, a Műcsarnokban (kritikánk: 2009.

Színház

Színház

Színház - Homo sapiens - Tasnádi István: A fajok eredete

Pincemélyben, esetleg aluljáróban, fal mellett hever ócska matracon három hajléktalan. S mialatt szabatos és szakszerű mondatokban az ember egyedfejlődéséről ad frappáns összefoglalót Galambos Péter kellemes hangja, ők illusztrálják a mondatokat: egyikük félig fölemelkedik, vagyis erektál, lassan áll két lábra az igencsak kétes, ámbár megszokottan zaklatott éjszakai nyugalomból. Aztán emberré válnak mind, és kialakul a hierarchia, háromból már szépen futja rá - előbb az egyikük tojást reggelizik, másikuk kitörli a serpenyőt a maradék kiflivéggel, a harmadik már csak arrébb löki az üres serpenyőt. És mire felkerekednek, már ez a legutóbbi cipeli a motyó nagy részét, a másik egy keveset, a harmadik dölyfösen ballag. Majdnem kész a társadalom.

Képzőművészet
Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Térkép Lézeres radarral pontos, háromdimenziós modelleket készít a Nokia a nagyvárosok utcáiról. Novemberben indulnak el a térképészeti autók, először London utcáin, utána Európa többi nagyvárosában.

Lélek

Lélek

"Akkor halasztok" - Spohn Márton egyetemi hallgató, az LMP képviselőjelöltje

Marton Spohn - így hívják május óta a Naprendszer egyik kisbolygóját. Nevét arról a huszonegy éves srácról kapta, akinek kutatómunkája a rákbetegeknek ad reményt: az égitest a világ ifjú tudósai közt rendezett verseny díja volt. Márton az univerzum meghódítása után a XVIII. kerület önkormányzati képviselői helyét is megpróbálja elfoglalni.

Lokál

Lokál

Kiállítás - Füst és korom - Kéményseprő-ipari Múzeum

A Fővárosi Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Kft. - egykor Szolgáltató Vállalat: emiatt viseli a Főkétüsz nevet, ami majdnem olyan jó, mint a baromfi-forgalmazó Barneválé - hideg fejű, szerény építészeti megfontolások jegyében fogant irodaházának bejáratánál márványtábla örökíti meg a tiszteletbeli kéményseprők nevét. A vélhetőleg magasabb vállalatvezetési régiókban, sőt netán kívülük tevékenykedő tiszteletbeli kéményseprők között egy-egy német nevű is található, amiből azt hihetnénk, hogy a szakma gyökerei is Németországban keresendők, mint annyi más kézművesszakmáé, amelyek teljes szókészlete is erről tanúskodik. Nos igaz, hogy a kéményseprők is kapnit és mundstüklit viselnek, de ez igencsak félrevezető, minthogy furcsa módon Észak-Olaszországból, de még inkább az olaszok lakta svájci kantonokból - újabb kutatások szerint elsősorban Tessinből vagyis Ticinóból - érkeztek, sőt a nálunk letelepült mesterek a XIX. században még ugyanonnan toborozták az utánpótlást is. Svájc a XIX. században amúgy is nagy iparoskibocsátó volt (vö.: Ganz Ábrahám), de hogy a kéményseprésben mit tudtak a ticinóiak, amit mások nem, az ma már kibogozhatatlan.

Gasztro

Gasztro

Lehet-e Magyarországon sörforradalom? - Folyékony házikenyér

A világon elfogyasztott évi több mint másfél milliárd hektoliter sör túlnyomó részét termelő gyárak négy multinacionális konszernhez tartoznak, és szép lassan ezek is lenyelik egymást. De itt vannak a függetlenek, és ha nem teszik őket tönkre, akár sikeresek is lehetnek - kispályán.