A hírek szerint ugyan csak néhány száz tonna tárolóhordót tüzelt el a győri kazán, mégis sikerült látványosan túlszárnyalnia minden addigi rekordot, és 1999 októberében tizenháromszorosan, majd pedig, 2000 januárjában ötvenötszörösen túllépnie az erősen rákkeltő dioxin kibocsátási határértékét. (Lásd: Méreg a légben, MaNcs, 2000. március 2.)
Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség az évek során mindent megtett, hogy megóvja a fejlődő kisdedet a viszontagságoktól, 1992-ben például az egyszerű, pályakezdő kazán akkori tulajdonosait egy A/4-es papírlapon jogosította fel arra, hogy attól fogva égessenek csak nyugodtan veszélyes hulladékot is, ne csak pimf háztartási szemetet meg tollat. Az indoklásban többek közt az áll, hogy azért adtak engedélyt a Grabocenter Szolgáltató és Vagyonkezelő Vállalatnak, mert "a vállalat veszélyes hulladékok ártalmatlanítását - és más típusú, veszélyesnek nem minősülő hulladékok megsemmisítését - mint szolgáltató tevékenységet kívánja végezni". Arra vonatkozólag, hogy a kazán alkalmas-e veszélyes anyagok ártalmatlanítására, a következőképpen érveltek: a felügyelőség megvizsgálta "az ügy tárgyával összefüggő és a rendelkezésre álló iratokat, és megállapította, hogy azok az érdemi döntéshez elegendő információt hordoznak. Ezek szerint az égetőberendezés alkalmas a veszélyes hulladékok égetéssel történő ártalmatlanítására, megfelelő üzemeltetés esetén a környezetet károsan szennyező anyagot nem bocsát ki." Hogy honnan vették, hogy a kazán alkalmas a feladatra, titok. A kemencének csak "hagyományos energiatermelő" anyagokra volt és van egy fennmaradási és üzembe helyezési engedélye, építési engedélye például egyáltalán nem volt. Igaz, egy pályája elején álló vállalkozásnak illik megelőlegezni a bizalmat.
Az égető azonban mondhatni elbódult a kezdeti sikerektől. Amikor 1993-ban kipusztult egy közeli ribizliültetvény, és lakossági bejelentés érkezett, miszerint a kazán a ludas a dologban, a Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás nyomására a felügyelőség megmérte a levegő szennyezettségét, és elborzadt az eredményektől. A kazán a megengedettnél hétszer több szilárd anyagot, hét és félszer több sósavat, majdnem négyszer több dioxint, tízszer több elégetlen szénhidrogént, hét és félszer több ólmot, krómot, rezet, ónt, vanádiumot, mangánt és antimont eregetett a levegőbe, mint az egészségileg elfogadható lett volna. A felügyelőség megdorgálta a rosszcsont kazánt, de hiába, csak nem tanult jó modort a mihaszna. Oly nagyon belelendült az égetésbe, hogy pár év múlva, egy időszakos mérés során már higanyból is jócskán eleresztette magát, méghozzá három és félszer annyira, mint azt szabadott volna neki.
Telt, múlt az idő,
a sikeres kazán egyre többet égetett, a környéken pedig egyre különösebb jelenségek ütötték fel fejüket. Először csak a tyúkok kezdtek hullani, mint a legyek, s előtte rejtélyesen kifehéredett a taréjuk. Aztán a környékbeli tehenek fogytak le vészesen, és nem kellett nekik az égető környékéről hozott friss, illatos széna, az állatorvos pedig fej nélküli újszülött borjút talált a legelőn. Az égetőhöz legközelebb, egészen pontosan 380 méterre élő gátőr arcán cseresznye nagyságú kelések nőttek ki - a körzeti orvos szerint azért, mert zsíros volt a bőre. A környékbeli erdőben dinnye nagyságú daganatokkal a testükön legelésztek az őzek, a rókák szőre pedig csomókban hullott. A bejelentések hatására az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség 1998 januárjában vízmérésre szánta el magát az égető területén. Három talajvíz-megfigyelő kútból vettek mintát, és már nem is volt meghökkentő, hogy kettőben higany- és krómszennyezettséget és határérték feletti kadmiumkoncentrációt találtak, az egyik kútban pedig feltűnően magas volt az ammónium-ion koncentrációja. Idén februárban egy újabb daganatos őzet lőtt az önkormányzat vadőre (az önkormányzat épp a napokban közölte vele, hogy nem tart igényt további munkájára), amelyet a szombathelyi Állategészségügyi Intézetben vizsgáltak meg, és arra jutottak, hogy vírus okozta a labda nagyságú kelést.
Az égető amúgy a győri vízbázison áll, mintegy száz méterre a Mosoni-Dunától és három kilométernyire attól a helytől, ahol a várost részben ellátó víznyerő kutak működnek.
A győri Bermuda-háromszög
Az égető mellett található egy félig kész és rém büdös szennyvíztisztító telep, amelyet a győri ivóvizet előállító Pannon-Víz Csatornamű és Fürdő Részvénytársaság üzemeltet, és a szennyvíztisztítás mellett azzal próbálkozik, hogy az ott keletkező iszappal "kezeli" majd a környékbeli szántóföldeket. De hiába a ragyogó ötlet, a projekt sehogy sem akarja kifutni magát, mivel a termőföldekre szánt szennyvíziszap cinkben és szerves oldószerben túlságosan gazdag. A Pannon-Víz Rt. az égetőt hibáztatja, és beárulta a győri jegyzőnek, mondván, hogy a szomszéd égető nehézfémtartalmú szennyvizet bocsát a közcsatornába, holott több ízben is felszólította arra, hogy ne tegye. Kicsi a valószínűsége, hogy az égető megrettent volna a fenyegetéstől, van ugyanis egy másik érdekesség is a szomszédságban, mégpedig a "gumitavak" komplexuma. Nevét onnan kapta, hogy 1986-ban, születése évében Taurus gumifóliával bélelték ki, abból a célból, hogy ott növényi és állati eredetű zsírhulladékot tárolnak majd, persze csak legfeljebb tíz esztendeig, szakértők szerint ugyanis ennyi a Taurus gumi élettartama. Most a két tóban összesen legalább 6000 köbméter vágóhídi zsírhulladék, ásványolaj-tartalmú veszélyes hulladék és toxikus veszélyes hulladék hullámzik. Egészen pontosan már nem is hullámzik, mivel az anyag az utóbbi időben különös, kocsonyás állagot vett fel. A gumitavak szintén a Pannon-Víz Rt. tulajdonát képezik, ám a hírek szerint nem megy jól nekik ez az üzlet, veszteséges számukra a gumitavak üzemeltetése. Hírek szerint az égető mostani tulajdonosa, a garéi üzletet is megcsípő G + P konzorcium tagja, a budapesti Palota Kft. azonban fantáziát lát a dologban. Amint megtudta, hogy eladó a két gumitó, azonnal vételi ajánlatot tett az impozáns objektumra. Úgy tudni, Biokomplex lesz majd a cég fantázianeve, amelyik a legújabb szerzeményt sikeresen működteti. A távlati tervek között a zsírkocsonya totális elégetése és egy átfogó, globális füvesítési projekt lebeg a cégstratégák szeme előtt. A füvesítésnél érdemes lesz strapabíró fajokat választani, a gumitavaknál ugyanis két éve általános higany-, valamint részleges kadmium- és nikkelszennyezést észleltek a környezetvédelmi felügyelők a talajvizet megfigyelő kutakban.
További fejlesztések
A levegő- és talajvízszennyezéseknek gyakorlatilag semmiféle komolyabb következményük nem volt. A Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság lakossági bejelentés nyomán nyomozott ugyan az ügyben, ám a felügyelőség egy határozattal megszüntette az eljárást. Az 1998-as rendőrségi összefoglalóban az áll, hogy "aki a környezetet a részére engedélyezett határértéken felül terheli, cselekményével megvalósítja a Btk. 281. paragrafusába ütköző, a környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezése bűntettet, melynek büntetési tétele súlyosabb esetben akár 8 évi szabadságvesztés is lehet. Ezen bűncselekménytípus esetében az elkövetés bizonyításához nem szükséges a környezetben bekövetkezett konkrét kár, pusztulás, hanem az elkövető csupán a szennyezés ténye által kimeríti a büntetőjogi tényállásban foglaltakat."
Tehát attól függetlenül, hogy eddig nem bizonyosodott be egyértelműen, hogy az égető okozza-e a környékbeli növények és állatok furcsa betegségeit (igaz, az sem bizonyosodott be, hogy nincs összefüggés), az égetőről az elmúlt évek során többször is kiderült, hogy jelentősen szennyezte a környezetét, azaz elvileg büntethetők lennének a felelősök. Csakhogy amíg 1993-ban még csak 200 kilogramm óránként elégethető anyagmennyiségről szólt a kazán engedélye, addig legutóbb már 980 kilogrammról. Persze az évek folyamán a felügyelőség rendre beruházásokat írt elő, amit viszont az égető rendre nem tartott be. Tehette, hiszen első- vagy másodfokon így is, úgy is meghosszabbították a működési engedélyüket. Ráadásul még a kapacitás növelésére szóló kérelmüket is majdnem mindig támogatta a környezetvédelmi hatóság. A januári extra dioxin-légszennyezés felett viszont a felügyelőség sem hunyhatott szemet, már csak azért sem, mert a környékbeli lakók, a Győr melletti Bácsa településen élők hevesen tiltakozni kezdtek. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség március végén leállíttatta az égetőt, mondván, hogy csak bizonyos korszerűsítések után adja meg a további engedélyt. Olyan elemi beruházásokat vár el 2000-ben az égetőtől, amit már 1993-ban is előírt számára, mint például a veszélyeshulladék-tárolók talajszigetelését vagy a füstgázmosó berendezés beépítését.
Az égetőben most gőzerővel építkeznek, acélvázas gyűjtő készül a mérgező anyagoknak, ha minden igaz, még egy tisztítóberendezés is odakerül a dioxintúllépések elkerülésére. Építési engedélye ugyan nincs az építkezéshez az égetőnek, ám a győri önkormányzatnál már jó úton halad az engedély utólagos kiadása. ´sszel közgyűlés szavaz majd - minden bizonnyal igennel - a részletes rendezési terv módosításáról, azaz a gombhoz varrnak egy kabátot, hogy jövőre még nagyobb kapacitással, többévi kiadós környezetszennyezés után, visszamenőleg is legalizálva működhessen a kazánból veszélyeshulladék-égetőművé avanzsált győri üzem. Az önkormányzat alapvetően meg van elégedve a dolgok menetével, a környék lakóinak tiltakozását politikai csetepaténak tartja, s úgy tűnik, nagyon kell neki egy jó nagy veszélyeshulladék-égető, még ha az egy kis kazán köré épült is. Olyannyira, hogy egy erdősáv telepítésével maga is beszállt a környezetvédelembe: kilencmilliót szánt a fásítási programra. Igaz, a pénzből csak néhány tucat csenevész kórót ültettek ki, merthogy a városüzemeltetési társaság jachtot vett a pénz egy részéből. Eredics Imre felelős alpolgármester, egykori megszállott hajós (aki, amióta alpolgármester, havi apanázst kap az égetőtől) tagadja, hogy ő volt az ötletgazda. Amint azt a helyi sajtónak nyilatkozta, tőle csak azt kérdezték meg, melyik típus a legjobb. Belső vizsgálatok szerint nem történt semmilyen visszaélés, hivatalosan a hatékonyság növelésére kellett a jacht, hogy a "vizek városában" arról figyelhessék a szakemberek, lekaszálták-e füvet a töltésen vagy sem, illetve hogy eljött-e az ideje az uszadékfa begyűjtésének. A helyi környezetvédők is tulajdonképpen elégedettek. Bödecs Barnabás a Reflextől úgy látja, hogy nincs remény az égető bezárására, szerinte "viszonylag korszerű égetőt csinálnak abból a kócerájból". Még akkor is, ha az utólagos hatósági legalizálás egy ősrégi, a nagy szennyezések előtti környezeti hatásvizsgálatra épült. Hat éve ugyanis senki sem nézte meg átfogóan, milyen hatással van az égető a környezetre.
Kovács Róbert
