Belpol
A kabát az új dress code a Győri Nemzeti Színházban
Az előadásokat megtartják, de ennek ára van.
Első napján zárva tartott az Integritás Hatóság
A Jobbik és a Momentum is hozott volna munkát, hiába.
Hadházy: Mit kerestek a honvédség repülői Pakisztánban?
Ha volt észszerű célja az odarepülésnek, akkor elnézést kér azért, amit előtte és utána írt.
Áthelyeznek két bírót Rogán kabinetirodájába
Egy jogszabály előkészítésében segítenek, egy éven át.
Könnyítést kapnak jövőre a volt katások
Kedden szavaz az Országgyűlés a 2023-as adótörvényekről: megszűnik a kedvezményes lakásáfa, könnyítést kapnak az átalányadózók és a kisvállalkozások.
Embercsempész próbált beépülni a határvadászok közé
A felvétel zajlik, de nem olyan ütemben, ahogyan a kormány várta.
Az ORÖ letartóztatott elnöke beismerte a vesztegetést
Két hete szabadlábon van Agócs János, de nem tért vissza posztjára, és elérhetetlen.
Több ezer diák tüntetett a Clark Ádám téren
Reggel élőlánccal állt ki a tanárok mellett, estére vonulásos tüntetést hirdetett az Egységes Diákfront.
Nem sérti a katatörvény módosítása az Alaptörvényt
Legalábbis nem voltak ellene meggyőző érvek, és az adókkal szemben az Alkotmánybíróság hatásköre is korlátozott.
A vidéki lakosság, a gazdálkodók ellátása a tét – írják a benzinkutasok
Levelüket Hernádi Zsoltnak és Orbán Viktornak címezték.
Bejegyezték, de két hónapja Semjénre vár Iványi Gábor egyháza
Ha a miniszterelnök-helyettes nem lép, Iványiék Strasbourgba mennek.
33 szervezet szerint alkotmányellenes a készülő szociális törvény
A szociális ellátásokat szabályozó új rendeleteket kedden fogadhatják el. Tiltakoznak a szociális szolgáltató, érdekképviseleti és civil szervezetek is.
100 literben limitálta a MOL a nagynyomású kútoszlopain vásárolható gázolaj mennyiségét
A fuvarozók szerint így ők pont karácsony előtt maradnak üzemanyag nélkül.