Az ORÖ letartóztatott elnöke beismerte a vesztegetést

  • narancs.hu
  • 2022. november 18.

Belpol

Két hete szabadlábon van Agócs János, de nem tért vissza posztjára, és elérhetetlen.

Teljes körű beismerő vallomást tett Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat vesztegetéssel gyanúsított elnöke – közölte a Hvg.hu-val a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Az ORÖ elnökét augusztus végén vették őrizetbe, majd szeptember elején letartóztatták.

Agócsot azzal gyanúsították meg, hogy 30 millió forintért árulta a saját vezetői tisztségét. Az ügyészség szerint az ORÖ elnöke 2022 nyarán azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy 30 millió forint ellenében átadja részükre az ORÖ elnöki tisztségét. Az Agócs lebuktatásához használt 18 millió forint készpénzt az ügyészség biztosította, ifjabb Farkas László, az ORÖ egyik elnökhelyettese ezt a pénzt egy kecskeméti csárda parkolójában adta át Agócsnak, ahol rögtön el is fogták az elnököt.

A lap szerint a hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt elrendelt nyomozás jelenleg is folyamatban van, a beismerő vallomás megtétele után „a kényszerintézkedés fenntartásának okai megszűntek, ezért a nyomozó ügyészség a gyanúsított letartóztatását megszüntette”. Agócs két hete van szabadlábon, ám elérni nem tudták, az ORÖ elnöki posztjára azonban elvileg visszatérhetne, mert arról nem mondott le és a jogerős elmarasztaló ítéletig erre semmi nem is kötelezi, ám szeptember eleje óta már Lakatos Oszkár vezeti a szervezetet, aki szerint Agócsot „megvezették”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.