Első napján zárva tartott az Integritás Hatóság

  • narancs.hu
  • 2022. november 19.

Belpol

A Jobbik és a Momentum is hozott volna munkát, hiába. 

Navracsics Tibor miniszter többször is megerősítette, hogy november 19-én, tehát szombaton kezdi meg a működését az Integritás Hatóság, amely azért jött létre, hogy a korrupciót fölszámolja Magyarországon. A kormány annak érdekében vállalta – többek között – e hatóság létrehozását, hogy az ország hozzájusson 3000 milliárd forint kohéziós támogatáshoz, és aztán a gazdaságfejlesztési tervből lehívható 6000 milliárdhoz, amely részben hitel, részben vissza nem térítendő támogatás – emlékeztetett Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke, európai parlamenti képviselője, aki Schwarcz-Kiefer Patrikkal, a brüsszeli Régiók Európai Bizottságának jobbikos tagjával, Baranya megyei önkormányzati képviselővel együtt tartott tájékoztatót  szombaton Budapesten, az Integritás Hatóság bezárt ajtaja előtt.

Bejutni azonban nem tudtak.

Pedig munkát hoztak: Schwarcz-Kiefer Patrik Mohács fideszes polgármesterének, Pávkovics Gábornak a családjához köthető több mint 1 milliárd forintnyi európai uniós forrás ügyében hozott dokumentumokat. Pávkovics Gábornak hivatalosan nincs köze a baromfitelephez, amely a pénzből épül, de korábban úgy hivatkozott rá, mintha lenne – mondta Schwarcz-Kiefer –, és szerinte fennáll a gyanú, hogy visszaélés történt.

Az Integritás Hatóság XI. kerületi Bartók Béla úti épületébe nem csak a jobbikosok nem tudtak bejutni: ez a momentumos Tompos Mártonnak sem sikerült.

Pedig ő is munkát hozott, öt korrupciógyanús ügyet szeretett volna bejelenteni a hatóságnál.

„Én tegnap értem haza Ukrajnából, de nem áll meg az élet, hiszen a kormány bejelentette, hogy ma – november 19-én – indul az Integritás Hatóság, amely elvileg nagyon fontos munkát végez majd a korrupció ellen és lehet hozzájuk fordulni EU-s pénzek ellopása kapcsán. Úgyhogy én hoztam is nekik pár ügyet” – mondta a videóban a Momentum szóvivője és parlamenti képviselője.

Tompos szerette volna felhívni a hatóság figyelmét a kórházigépkartell-ügyre, amelyben büntetést is szabtak ki, de eljárás nem zajlott. A 420 milliárdos értékű közműépítésről is hozott dokumentumokat, amelyben „a Fővárosi Ügyészség nem rendelt el nyomozást, annak ellenére, hogy kiderült, csókos cégek kapták a beruházásokat és a pályázatíró cégek is köthetőek voltak a nyertes pályázókhoz”. Iratokat hozott az Öveges Programról, amelyben „kémiatantermek kialakítására nyertek cégek támogatást, de a pénzek egyáltalán nem erre lettek elköltve”; bejelentette volna „a Farkas Flórián nevével fémjelzett, Híd a munka világába programot, amelyben 1,6 milliárd forint tűnt el”; és hozta az Elios-ügyet is, „amelyben személyesen Tiborcz István, Orbán Viktor veje, az érintett és több mint 130 oldalas OLAF anyag született arról, hogy hogyan lopták el a közvilágítás fejlesztésére szánt milliárdokat”.

A képviselő írásban és pendrive-on is hozott dokumentumokat hatósághoz, amely ezek szerint mégsem kezdte meg a működését szombaton.

Leadkép: Dabóczi Kálmán alelnök, Bíró Ferenc elnök és Molbusz Tímea alelnök az Integritás Hatóság vezetőinek kinevezésén a Sándor-palota Tükörtermében 2022. november 4-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.