60 millió forintból épült lombkoronasétány Nyírmártonfalván, de kivágták körülötte az erdőt
A polgármester azt válaszolta az Átlátszónak: semmi közük hozzá, hogy mire költi az uniós támogatásokat.
A polgármester azt válaszolta az Átlátszónak: semmi közük hozzá, hogy mire költi az uniós támogatásokat.
Helyhiányra hivatkozva, pedig a szervezet munkatársa széket is vitt magával.
A XIII. kerületi sétány nevét 30 napon belül át kell nevezni.
Mintha már láttunk volna hasonlót.
Ennek oka, hogy a Nemzeti Büntetőbíróság egyezménye nincs kihirdetve Magyarországon, mert a miniszter szerint ellentétes a magyar alkotmánnyal.
A dalszerző-énekes helyet kapott a Demeter Szilárd-féle Petőfi Zenei Tanácsban.
Azt nem sikerült kideríteni, hogy a védelem mennyibe kerül.
Erről a házelnök izlandi látogatása során beszélt.
„Viszontlátásra a pokolban” – mondta a szegedi ítélethirdetés után a másodrendű vádlott.
A bezárt helyiségeket felmérik, majd lehet, hogy a "postai partnereknek" számító kisvállalkozások fogják használni.
A beruházás előkészítéséről jövő nyáron kell beszámolnia a kormánynak.