Miért mondott le az Orbán-kormány a szélenergiáról, és mért rossz ez nekünk?

Feljön a szén

Belpol

A magyar energiapolitikából 2010 után gyakorlatilag száműzték a szélenergia-hasznosítást. A Brüsszelből a szélenergiára szánt eurómilliárdok talán észhez térítik a magyar kormányt – és ez volna mindannyiunk érdeke.

Furcsa társaság gyűlt össze az Irinyi János utcában tizenhat évvel ezelőtt egy áprilisi csütörtök délutánon. A BME Kármán Tódor Kollégiumában a kisszámú érdeklődő előtt tartott fórumnak három előadója volt. A magyar szél­erőmű-építés és -üzemeltetés első kézből szerzett tapasztalatairól beszéltek, és bár jószerivel semmiben sem értettek egyet, akkor, 2007-ben náluk jobban senki sem látta át ezt a témát.

Tombor Antal, a rendszerirányító (Mavir) akkori első embere azt jövendölte, hogy az uniós direktívákkal összhangban azután is nő a szélenergia részaránya a magyar árammixben, hogy maradéktalanul kiépül a már kiosztott, 330 megawatt szeles áramtermelő kapacitás. Grábner Péter az Energiahivatalból a 2006-ban botrányos körülmények között kiosztott engedélyeket magyarázva arról beszélt, hogy ha a parlamentben egy szakmailag nem egyeztetett egyéni képviselői indítványt keresztül lehet verni a rendszeren, akkor nem kell csodálkozni, hogy az eredetileg a megújuló energiásokat támogató kasszából a szenet égető Mátrai Erőmű kapja a legtöbb támogatást. Stelczer Balázs, a kulcsi szélerőmű üzemeltetője pedig azt vázolta, hogy miért nem lesz addig Magyarországon érdemi változás, amíg a szélerőművekre nem környezetvédelmi, hanem elsősorban energetikai beruházásként tekintenek. Az előadók biztosan nem gondolták akkor, hogy 16 évvel később még mindig hasonló gondokkal küszködik majd a magyar szélenergia-ágazat.

 

Jégre tolták

Gyakran hallani, hogy a 2010-ben hatalomra került és azóta regnáló Orbán-kormányok miatt nincs szélenergia-hasznosítás Ma­gyarországon. Ez azonban tévedés. Már 2006-ban is, amikor az első engedélyeket kiadták, nagy problémát okozott a kiszorítósdi (lásd: Bolond szél fúj, Magyar Narancs, 2006. április 13.). Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején a hatalmon lévő szocialisták között a klasszikus energiaipart (a szenet, illetve már akkor is Paksot) favorizáló idősebb politikusi generáció (Podolák György, Puch László, Burány Sándor) ahol tudott, keresztbe tett a biomasszában, szalmatüzelésű erőműben, a megújuló energiában – köztük akár a szélben – megoldásokat kereső fiatalabbaknak. És rendre felbukkant Kapolyi László is, a korszak megkerülhetetlen energetikai nagyembere (róla lásd portrénkat: Rendszereken át, Magyar Narancs, 2004. február 12.).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.