Belpol
Újabb öt évre nevezte ki a kultuszminiszter.
A kormányhivatal nem intézkedhet a kikotort zánkai partszakasz ügyében
Pedig az ismeretlen tettes egy védett fajoknak is otthont adó területet pusztított el.
Ismét többmilliós jutalmat szavazott meg a testület Dunakeszi fideszes polgármesterének és alpolgármestereinek
Alig két évvel a legutóbbi bónusz után.
Nyolc településen marad el a már kitűzött időközi választás
A választási törvény módosítása miatt.
Pintér Sándor egyszerűbbé tette a kék villogók használatát
Az új szabályozás két hét múlva lép hatályba.
A Pénzügyminisztérium szerint nem indokolt az évközi nyugdíjemelés
Hiába kértek a magas infláció miatt évközi emelést az idősek képviselői.
Zaklatási ügyről tárgyalt a vásárhelyi közgyűlés
Az önkormányzati képviselő azt mondta, meg szokta érinteni azt az embert, akivel beszél.
Lupkovics Beáta vezeti tovább a végrehajtókat
Schadl György után új elnökséget választott az MBVK. Az elnök Varga Judit igazságügyi miniszter egyetemi évfolyamtársa volt.
Gulyás: Mindenki nyugodjon le, marad a rezsicsökkentés
A jövő évi költségvetés tervezetének bemutatásával kezdődött csütörtökön a kormányinfó.
Kirúgta Szekszárd fideszes polgármesterét a képviselő-testület
Összeférhetetlenség állt fenn egy mellékállása miatt.
Szijjártó: Jóváhagyták az új paksi blokkok építéséről szóló szerződésmódosítást
A következő évtized elején állhatnak szolgálatba.
Egy éve sem választották meg Zebegény polgármesterét, máris feloszlatná a képviselő-testületet
Parádi Katalin 2022 októberében lett a község vezetője.
Miért rosszak a magyar gyerekek fogai, és hogyan lehetne ezen változtatni?
Az óvodáskorú magyar gyerekek 20 tejfogából átlagosan már 3–4 fog valamilyen módon károsodott: betömték, kihúzták, vagy kezeletlenül szuvas maradt - állírtja egy frissen publikált kutatás. A felmérést végző közgazdászokkal beszélgettünk.

