A Pénzügyminisztérium szerint nem indokolt az évközi nyugdíjemelés

  • narancs.hu
  • 2023. május 26.

Belpol

Hiába kértek a magas infláció miatt évközi emelést az idősek képviselői.

Szinte biztos, hogy nem lesz évközi nyugdíjemelés, legkorábban a törvényben is előírt, a valós inflációhoz igazított, novemberi korrekcióval nőhet az idősek ellátása – tudta meg a Népszava a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) elnökétől.

Juhász László elmondta: az április 17-én küldött, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszternek postázott, de a kormánynak címzett levelükre, amelyben a magas infláció miatt évközi kiegészítő emelést sürgettek, most érkezett válasz. Igaz, nem a címzettől, hanem az államháztartásért felelős államtitkártól. Banai Péter Benő válaszában kifejtette,

a KSH adatai nem támasztják alá a nyugdíjasok azon kérését, hogy az ellátásokat júniusban vagy júliusban év elejéig visszamenőleg emelje a kormány legalább 3 százalékkal.

Pedig Juhász László szerint indokolt lenne további 1,2 és 0,3, vagyis az idei 3 százalékkal számolva összesen 4,5 százalékos emelés is. A két plusz tétel a tavalyi és a 2020-as, inflációtól elmaradó nyugdíjemelés pótlása lenne. Idén az infláció már elvitte a januári nyugdíjemelést, sőt a 13. havi ellátást is.

A NYUSZET levelében azt is kérte, hogy főleg az élelmiszerárak drasztikus emelkedése miatt a 150 ezer forintnál kevesebb ellátásból élők kaphassanak egy egyszeri támogatást, ami akár a szociális ellátás keretein belül is megoldani lenne, de erre is elutasító válasz érkezett. Banai Péter Benő szerinta kormány fontosnak tartja a nyugdíjak reálértékének megőrzését, és rámutatott, hogy 2010-től 2023-ig 90 százalékkal nőtt a nyugdíjak értéke. Juhász László azonban úgy véli,

ez szakmailag nem korrekt válasz, hiszen nem a nominális-, hanem a vásárlóérték számít, ami pedig nemhogy nőtt, hanem csökkent.

A szervezet elnöke személyes találkozót kért a minisztérium és a nyugdíjasok képviselői között. A lapnak elmondta, mindenképpen szeretne személyesen, és talán így eredményesebben beszélni arról, hogy elengedhetetlennek tartja a 2023-ra tervezett 15 százalékos infláció, és az ehhez igazított nyugdíjemelés felülvizsgálatát, továbbá szeretné elérni, hogy a jövőben a nyugdíjakat ne több hónapos késéssel, utólag igazítsa a kormány az infláció mértékéhez, hanem folyamatosan, akár havi emeléssel.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.