Áder: „Magyarország klímabajnok”

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. november 13.

Belpol

Reális lehetőségünk van rá, hogy a klímaváltozás nyertesei között legyünk!

Magyarországnak reális lehetősége van arra, hogy a klímaváltozás nyertesei között legyen - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán Budapesten, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által szervezett Vállalkozások a környezetvédelemért című konferencián.

Előadásában kiemelte, hogy a vállalkozások kihívásnak, üzleti lehetőségnek tekinthetik a klímaváltozást. A köztársasági elnök emlékeztetett a Budapesti Víz Világtalálkozón bemutatott, a vízválság kezelését segítő kiemelkedő magyar innovációkra, megoldásokra. Úgy fogalmazott: érdemes kihasználni az ország helyzeti előnyét.

Magyarország 1990-hez képest 47 százalékkal növelte GDP-jét, ugyanakkor 7 százalékkal csökkent az energiafogyasztás és 32 százalékkal az üvegházhatású gázok kibocsátása. A világon 21 ilyen ország van – hívta fel a figyelmet Áder János.

Hozzátette azt is, hogy 2000-hez viszonyítva is jelentős a hazai fejlődés, 29 százalékos a GDP-növekedés mellett 24 százalékos a szén-dioxid kibocsátás csökkenése. Áder János úgy fogalmazott, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai alapján „Magyarország klímabajnok”.

Áder János

Áder János beszédet mond a Budapesti Víz Világtalálkozón

Fotó: MTI

A köztársasági elnök kiemelte: megépül a két új paksi blokk, emellett a következő 10 évben Magyarország megtízszerezi naperőművi kapacitását, így a megtermelt áram több mint 90 százaléka szén-dioxid mentes lesz.

Javítani kell az épületek energiahatékonyságát, 30 százalékos javulás szintén jelentősen hozzájárul a klímacélok eléréséhez – tette hozzá.

A szén kivezetése megtörténik 2030-ra, a tömegközlekedésben pedig a 25 ezer lakosúnál nagyobb városokban elektromos buszok állnak majd üzembe a kormány döntése alapján - hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Kitért arra is, hogy szükség lesz komoly ipari szerkezetváltásra, amelynek technikai feltételei részben adottak. A tervek között jelentős erdősítési program is szerepel. Magyarország az elmúlt 100 évben duplájára növelte az erdőterületek nagyságát, a jelenlegi 22-23 százalékos erdősítettséget szeretnék 30 százalékra emelni 2050-ig – ismertette a köztársasági elnök.

Kiemelte, hogy ezek egyike sem irreális célkitűzés, az intézkedések egy részéről már döntés is született. „Pénz és összefogás kell a tervek megvalósításához, de meg tudjuk csinálni” – mondta.

A köztársasági elnök a Nemzetközi Energiaügynökség legújabb elemzésének adatait felidézve elmondta, a párizsi klímaegyezmény ellenére tovább nőtt a szén felhasználása a világ energiatermelésében, ami kedvezőtlen hír.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az atomenergiára szükség van, csak nap- és szélenergiából nem lehet kielégíteni az egyre növekvő energiaigényeket, azért sem, mert az így megtermelt energia hosszú távú tárolása és hosszú távolságra szállítása még nem megoldott – fejtette ki a köztársasági elnök. (MTI)

Ahogyan arról a Narancs.hu számolt be elsőként, Áder János nevéhez köthető Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány 12 millióért klímatervet készít a megyei jogú városoknak.

Áder alapítványa 12 millióért klímatervet készít a megyei jogú városoknak

Talán unja a kormányzati tétlenkedést. „A feladat a megyei jogú városok (MJV-k) összehangolt, egységes klímaterveinek elkészítése, melyek együttesen teljesítik az "Under2" kezdeményezés felé vállalt kötelezettségeiket" - olvasható a Közbeszerzési Hatóság oldalán kiírt pályázat, amit Áder János köztársasági elnök nevéhez fűződő Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány hirdetett meg.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.