Belpol
Az új miniszter új határidőt jelentett be, lettek újabb ígéretek és vannak újabb megnevezett ellenségek is, de az új magyar atomerőmű építése csak nem bír megkezdődni. Holtponton a paksi projekt.
Mellár Tamás: "A KSH a kormány megrendelését próbálja kielégíteni"
Ha Magyarországot és a magyar gazdaságot nézzük, akkor a statisztikai adatok alapján úgy tűnik, hogy fantasztikusan jó ez az ország, miközben nemzetközi összehasonlításban egyre lejjebb megyünk - mondja a statisztikai hivatal volt elnöke.
„Cigánysimogató” – írta valaki a Google térképére több városhoz
Miskolc önkormányzata feljelentést tett.
Nem kér Horváth Andrásból az Integritás Hatóság
Az egykori híres NAV-os pályázott a korrupció felszámolására létrehozott szervezethez. Felhívta a személyzetis, hogy nem fér bele az elképzeléseikbe.
Megalakulása után rögtön milliárdos támogatást kapott az ITM-től a KSH adatait kiszivárogtató cég
György László akkori államtitkár korábban számos helyen dolgozott együtt a Makronóm Intézet jelenlegi munkatársaival.
Közleményben kért bocsánatot Várhelyi Olivér az EP-ben tett megjegyzéséért
Őszintén sajnálja a félreértéseket, azt állítja, nem is az EP-képviselőket hülyézte le.
44 milliárdot költött el propagandára tavaly a Rogán-minisztérium
Év végén még 11,8 milliárdért szerződtek a kedvenc Balásy Gyula két cégével.
Már ebben a félévben kipróbálná a BM a pedagógusok teljesítményértelési rendszerét
A legjobb 25 százalék pluszpénzt kapna, az alsó 25 százalék viszont bérlevonást.
"Hány hülye van még?" – mondta a bekapcsolva maradt mikrofonjába a magyar EU-biztos
Várhelyi Olivér az őt faggató EP-képviselőket hülyézte le.
Szíjj László kézilabdacsapatának nem kell visszafizetnie félmilliárdos adósságát
Sőt, még 221 millió reklámpénzt is kap Veszprémtől. A tartozást az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat reklámozásával dolgozhatja le.
Donáth Anna pert nyert a TV2, az Origo és a Ripost ellen
A 4 millió forint sérelemdíjat eladományozza.
A BMW-akkugyár költségének mintegy 40 százalékát a magyar kormány fizeti
Tehát mi, adófizetők.