"Hány hülye van még?" – mondta a bekapcsolva maradt mikrofonjába a magyar EU-biztos

  • narancs.hu
  • 2023. február 15.

Belpol

Várhelyi Olivér az őt faggató EP-képviselőket hülyézte le. 

A szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős magyar uniós biztost, Várhelyi Olivért kedden az Európai Parlamentben vonták kérdőre, miután az EP külügyi bizottsága szerint szándékosan törekszik arra, hogy megkerülje és csorbítsa az EU-hoz csatlakozó országok demokratikus és jogállamisági reformjainak központi jelentőségét. 

Várhelyi kedden a hvg.hu beszámolója szerint főleg a balkáni bővítési kérdésekről faggatták és arról, hogy miért nem határolódik el erőteljesebben a boszniai szerb vezető, Milorad Dodik szakadár törekvéseivel szemben, illetve hogy miért olyan elnéző a szerbiai antidemokratikus folyamatokkal szemben.

Várhelyi az EP-képviselők kérdéseire diplomatikus válaszokat adott, a DK azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztosnak egy ponton bekapcsolva maradt a mikrofonja, ezért tisztán hallani lehetett, ahogy az egyik felszólalása után azt mondta a többi EP-képviselőre utalva magyarul:

„hány hülye van még?”

A DK szerint ez példátlan és teljesen idegen az Európai Parlament működésétől, Európában ugyanis nem szokás lehülyézni azokat, akikkel esetleg nem értünk egyet, ezért a párt Várhelyi Olivér azonnali lemondását követeli. Ha pedig nem hajlandó magától lemondani, akkor elvárják az Európai Bizottság elnökétől, Ursula von der Leyentől, hogy azonnal rúgja ki. 

Az esetről persze felvétel iis van, Rónai Sándor DK-s EP-képviselő ebben a videóban mutatta meg: 

Várhelyi Olivér uniós biztosi működéséről itt írtunk korábban bővebben: 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.