Meddig csúszik, és megépül-e egyáltalán Paks II.?

Lehasadástechnika

Belpol

Az új miniszter új határidőt jelentett be, lettek újabb ígéretek és vannak újabb megnevezett ellenségek is, de az új magyar atomerőmű építése csak nem bír megkezdődni. Holtponton a paksi projekt.

Lantos Csaba, a tavaly decemberben kinevezett energiaügyi miniszter január elején a Kossuth rádióban megígérte, hogy a Paks II. atomerőmű első reaktorát 2032-ben bekapcsolják. Csakhogy 2014 januárja óta, amikor is Orbán Viktor Vlagyimir Putyin tenyerébe csapott, e határidő jó néhányszor módosult. Az atompaktumot először magyarázó Lázár János – aki „az elmúlt 40 év legjobb üzletének” nevezte a megállapodást – 2015 májusában az első blokk üzembe állását 2023-ra ígérte. Az akkor már kormánybiztos Aszódi Attila az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága előtt 2025-öt vagy 2026-ot tartotta valószínűnek. Süli János – a téma 2017 és 2022 közötti, tárca nélküli minisztere – a 2026/2027-es céldátummal nyitott, majd idővel 22, utána 36 hónapos csúszást említett, hogy aztán végül a 2030-as indításhoz ragaszkodjék makacsul. Az új erőmű megépítésére létrehozott projektcég, a Paks II. Zrt. a tervdokumentációt és a létesítési engedélyre vonatkozó kérelmet 2020 őszén nyújtotta be az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH); az orosz partnerek ekkor a 2030-as indításban sem igen reménykedtek már. Lantos tippje ebben a sorban az utolsó – vagy inkább a legutóbbi. (A létesítési engedély mibenlétéről és fontosságáról lásd keretes anyagunkat.)

A magyarázkodás hivatkozási alapja évekig a brüsszeli vizsgálódás volt, holott a kötelességszegési eljárásokig jutó európai bizottsági (EB) „akadékoskodást” idestova hat éve sikerült már leszerelni (erről lásd Kenésből jeles című keretes anyagunkat). A Roszatom akkoriban, 2018 decemberében nem is számolt további csúszással, az építkezés legkésőbb 2020-as indulásával kalkulált. Ez utóbbiról akkor Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója beszélt – a napokban pedig ugyanő üzente meg, hogy az építkezés 2024-ben megkezdődik.

Csakhogy ezt nem ő dönti el.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.