Közleményben kért bocsánatot Várhelyi Olivér az EP-ben tett megjegyzéséért

  • narancs.hu
  • 2023. február 15.

Belpol

Őszintén sajnálja a félreértéseket, azt állítja, nem is az EP-képviselőket hülyézte le.  

Mint arról beszámoltunk, kedden az Európai Parlamentben (EP) Várhelyi Olivér, a szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős magyar uniós biztos EP-képviselőknek válaszolva azt mondta a válasza után bekapcsolva maradt mikrofonjába: „hány hülye van még?”

A biztos ezután szerdán közleményt adott ki, amelyben azt írta, "őszintén sajnálja a megjegyzése körüli félreértéseket", ami állítása szerint nem az EP-képviselőknek szólt, hanem valójában

egy folyamatban lévő magánbeszélgetés része volt egy teljesen más témában, amit a kabinetvezetőjével folytatott, és csak kiragadták a köntextusából. 

Bár magyarul nehéz máshogy értelmezni a megjegyzést, mint hogy befejezve a felszólalását Várhelyi az EP-képviselőkre vonatkozóan mondta ezt a kabineetvezetőjének, a biztos állítja, hogy csak félreértésről van szó, és ezért elnézést kér. 

Várhelyi azt is hozzátette, hogy teljesen tiszteletben tartja az összes uniós intézményt, "beleértve az Európai Parlamentet és a tiszteletreméltó tagjait". 

Várhelyi ezután még meg is köszönte az EP-képviselőknek a keddi eszmecserét, ami a közlemény szerint egy remek lehetőség volt, hogy megbeszéljék a Nyugat-Balkán legfontosabb geopolitikai kérdéseit, illetve azt is hozzátette, hogy a továbbiakban is kész megbeszélni a portfóliójának kérdéseit az EP-vel. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.