A Belügyminisztérium alá kerülhet az egészségügyi tárca
Úgy tudjuk, Szócska Miklóst nem kérték fel az ágazat vezetésére.
Úgy tudjuk, Szócska Miklóst nem kérték fel az ágazat vezetésére.
Azért, mert az orosz ortodox egyház vezetőjével való találkozó "sok bonyodalmat okozhat".
Két napja a bíróság már a Ripostot is elítélte amiatt, hogy a lap folytatólagosan hazudott Juhászról.
Kiálltak a kritizált orvos mellett, ugyanis az nem hibázott, ilyen ma az ellátási rendszer.
Bár furcsállja, hogy Lázár nem hívta fel telefonon, a találkozót jó ötletnek tartja.
A BKV-nak néhány tízmilliárdra biztosan szüksége lenne ahhoz, hogy a működése ne kerüljön veszélybe.
Orbán Ferenc pápánál járt és ha már úgyis Rómában volt, régi barátját is meglátogatta.
Tizenöt igen, hat nem és négy tartózkodás mellett született döntés a keddi szenátusi ülésen.
A békéről, az ukrán menekültekről és a családpolitikáról beszélgettek.
A Niedermüller Péter vezette bizottság zárójelentése szerint ez több milliárdos vagyonvesztést jelent az érintett kerületeknek. Schadl akár válogathatott is az ingatlanok között.
Az eladó egy cseh cég, aminek 80 százalékban Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tulajdonosa.
A 24.hu szerint az uniós fejlesztésekért felelne a volt EU-biztos.