Befejezte munkáját az MVM kommunikációs igazgatója, aki elszólta magát a félmilliárdos CÖF-támogatásról

  • narancs.hu
  • 2018. október 8.

Belpol

Véletlenül elárulta, hogy a CÖF félmilliárdos támogatását Rogánék minisztériuma hagyta jóvá.

Bentzik Réka három és fél év után hagyja ott a Magyar Villamos Művek Zrt.-t, amelynek kommunikációs és külügyi kapcsolatok igazgatói posztját látta el. Távozásáról a 24.hu írt, akik szerint Bentzik még a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatója, Szivek Norbert menyasszonyaként került a céghez, majd szóvivői tevékenység után került a havi 2,5 milliós fizetéssel járó posztra.

Azonban úgy tűnik, így is lehet hibázni: ő volt az, aki egy tavalyi PR-interjúban véletlenül kikotyogta, hogy Rogán Antal minisztériuma engedélyével juttatott az MVM 500 milliós támogatást a békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórumnak. Ezzel jó nagy gyomrost adott az addigi kormányzati álláspontnak, amely azt bizonygatta, hogy a kormánynak semmi köze nem volt a CÖF-nek utalt pénzhez.

Szivek Norbertnek egyébként már augusztusban távoznia kellett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől, és az MVM igazgatósági tagságát sem tarthatta meg. A lap szerint Seszták Miklós egykori fejlesztési miniszter emberének tartották, és az ő körön kívül kerülése már Sziveknek sem jelentett jó hátteret.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.