Bajba jutott nyugdíjason segít a Momentum

  • narancs.hu
  • 2024. július 24.

Belpol

Baleset érte a kerékpárúton, pert indított, elvesztette, tíz napon belül fizetnie kell 1,7 millió forintot.

Segít a Momentum egy kisnyugdíjasnak, aki elveszített egy pert, és csaknem 2 millió forintot követel tőle az állam – közölte Tompos Márton, a párt elnöke a Facebookon

A bejegyzés szerint a Lenti melletti kerékpárúton egy nagymama kerékpározni tanította az unokáját, rollerrel ment mellette.

 

„Az építés óta nem volt felújítás, így látható módon centiméteres szélességben szétrepedt aszfalt közé nőtt a fű. Egy sima udvariassági lehúzódásból aztán egy családi trauma lett, ugyanis Évi rollerének a kereke beakadt a repedésekbe, ő pedig a korláton átesve az árokba zuhant az unokája szeme láttára. Felső karcsont szilánkosra törve, idegi károsodással” – ismertette a baleset körülményeit Tompos Márton.

A poszt szerint az úthibákat már kijavította az önkormányzat, és úthibára figyelmeztető táblát is kihelyezett a balesetveszélyes útszakaszhoz.

A balesetet szenvedett asszony kártérítési pert idított, de elveszítette. Több mint négymillió forint perköltség megfizetésére kötelezték, ennek első részét – 1,7 millió forintot – tíz napon belül át kellene utalnia. 

„Ez persze sima példastatuálás: az állampárt nem kegyelmez. Ha azt mered állítani, hogy elrontottak valamit, ha igazságszolgáltatást szeretnél velük szemben, ha ellen mersz szegülni, nincs könyörület” – minősítette a történteket Tompos.  Mint írja, a párt ellenzékből új igazságszolgáltatást nem építhet, de Évinek segít. A Momentum jogászai felvették a kapcsolatot az ügyvédekkel, pénzbeni segítséget is ad a párt, és az elnök a bejegyzésben megad egy számlaszámot, amelyen más is segíthet az érintettnek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.