Bár a Néppártban felfüggesztették, a kereszténydemokrata világszövetség még hallgat Orbánra

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. május 20.

Belpol

A magyar miniszterelnök kezdeményezésére rögzítették, hogy annyi munkahelyet kell létrehozni, amennyit a koronavírus elpusztít.

Videokonferenciát tartott a világ kereszténydemokrata erőit tömörítő CDI pártszövetség, melynek egyik alelnöke Orbán Viktor; a megbeszélés kiemelt témája a koronavírus-világjárvány kezelése volt, különös tekintettel a munka nélkül maradók újbóli elhelyezkedésének biztosítására –tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.

A résztvevők – akik között megtalálható többek között a szlovén miniszterelnök, valamint Kolumbia és Libanon volt elnöke – hangsúlyozták: alapvető fontosságú a járványban leginkább érintett országok gazdasági és társadalmi szerkezetének mielőbbi újjáépítése.

A normális élethez való visszatérést hosszú távú és fenntartható intézkedésekkel kell megalapozni.

A CDI vezetősége ezért leszögezte: a gazdasági válságból való kilábalást munkahelyteremtéssel kell megvalósítani. Orbán Viktor kezdeményezésére a CDI rögzítette azt az elvet is, hogy az országokban annyi munkahelyet kell létrehozni, amennyit a koronavírus elpusztít - ismertette a sajtófőnök.

A CDI – Centrista Demokrata Internacionálé – honlapja szerint a szervezetet 1999-ig Kereszténydemokrata Internacionálénak hívták. Világszerte 94 tagpártja van, az Európai Néppártot saját "európai részlegének" tekinti.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).