Botka: az MSZP ajánlatot tesz a listás helyek elosztására

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 25.

Belpol

Lehetőség az összefogásra.

A szocialisták miniszterelnökjelöltje hétfői sajtótájékoztatóján az MSZP listás helyeinek felét ajánlotta a baloldali és centrista ellenzék többi pártjának, a DK-nak, a Momentumnak, az Együttnek, a Párbeszédnek és az LMP-nek. Botka elképzelése szerint a felajánlott helyeken a többi párt az elmúlt fél év, március és augusztus közötti közvélemény-kutatási eredményeinek arányában osztozhatna.

Botka László elmondása szerint az egyéni jelöltállításról nem arányosan, hanem a helyi esélyek alapján akarnak majd megegyezni. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje közölte, ha ajánlatukat elfogadják, akkor minden demokratikus ellenzéki párt ott lehet a parlamentben, nagyon jó választási szereplés esetén pedig önálló frakciójuk is lehet. Csak így, közös listával és közösen támogatott jelöltekkel lehet megnyerni a választást.

Figyelmébe ajánljuk

Hiába a botrányok, elsöprő győzelmet aratott a Fidesz támogatta polgármester a nyírcsászári időközin

A megítélése szerinti törvénytelenségek és a feloldhatatlan ellentétek miatt április elején a Nyírcsászáriban a képviselő-testület feloszlatását kezdeményezte a többségben lévő ellenzék. A helyzetet aligha mérték fel jól, mert sem az új polgármestert nem ők adják és egyetlen képviselőjelöltjük sem jutott be a testületbe.

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek.